Huszonöt éve végeznek itthon szívátültetést

Történelmi napnak nevezte a huszonöt évvel ezelőtti első magyarországi szívátültetést Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója.

Ez az évforduló reményt ad a szívre váróknak, ugyanakkor elismerés azoknak, akik azon dolgoznak, hogy ilyen jelentős sikereket tudjanak elérni a szívgyógyászatban - mondta a klinikaigazgató az első magyarországi szívátültetés huszonötödik évfordulója alkalmából tartott sajtótájékoztatón.

Az első magyarországi szívátültetést 25 évvel ezelőtt Szabó Zoltán professzor, a klinika akkori igazgatója végezte el az akkor 29 éves Schwartz Sándoron. A műtét után két héttel újabb szívtranszplantációt hajtottak végre a klinikán, akkor Koncz Antal kapott új szervet. Ő három évvel ezelőtt ismét szívműtéten esett át, immár pedig a második szívvel él.

A szívátültetést leghosszabb ideig túlélő férfi , John McCafferty 33 évvel az életmentő műtétje után hunyt el 2016 februárjában.

Schwartz Sándor azt mondta, nem bánta meg, hogy akkor vállalkozott a műtétre. Azóta tudja, hogy az új szív új lehetőség az életre. Hozzátette, kitartást kíván azoknak, akik új szívre várnak, "nem kell csüggedni, el fog jönni az ő idejük is".

Az első operáció óta 412 szívátültetés történt a városmajori klinikán . Ez körülbelül 90 százaléka a hazai szívtranszplantációknak, a többit a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben végezték el, főként gyermekeken.

Az első tíz között a világon

Az elmúlt öt év nagy változást hozott a szívtranszplantáció területén, hiszen létrehozták az új transzplantációs intenzív osztályt, Magyarország csatlakozott az Eurotransplanthoz és megkezdődött a nemzetközi szintű műszívprogram.

Az elmúlt öt esztendő során több szívátültetést végeztek a klinikán, mint az azt megelőző húsz évben. Tavaly 51 ilyen beavatkozást hajtottak végre, ezzel a szívklinika az európai centrumok rangsorában a második helyet foglalja el, világviszonylatban pedig az első tíz között van.

Összesen több mint 400 szívátültetést hajtottak végre a városmajori klinikán
Több mint 400 szívátültetést hajtottak már végre a városmajori klinikán (fotó: Szigetváry Zsolt/MTI)

Merkely Béla elmondta, minden donorszívet megpróbálnak hasznosítani, így december 28-án például három, január 2-án pedig két szívátültetést végeztek el. A műtétek csaknem felét ráadásul vér nélkül végzik, vagyis a beavatkozások során a beteg nem kap idegen vért.

A klinikaigazgató beszélt arról is, hogy szeretnék a várólistára kerülést gyorsítani, az utánkövetést javítani és ehhez egy új szívtranszplantációs osztályt létrehozni.

Több mint félezer szervátültetés

Szabolcs Zoltán szívsebész, a szívátültetési várólista-bizottság elnöke kifejtette, az elmúlt évben 63 beteg került fel a szívátültetési várólistára, összesen pedig 109 beteg fordult meg ezen a listán, és 47 százalékuk kapott új szívet. A várólistás betegek halálozási aránya 9 százalék, ami megfelel a nemzetközi adatoknak.

A várólistára kerülés és a műtét között eltelt idő eltérő az egyes esetekben: van, akinek szinte azonnal ajánlanak szívet, de olyan is, aki két évet vár a megfelelő szervre. Annak érdekében, hogy minél több rászoruló kerüljön fel az szívátültetésre várók listájára, 2017-ben országjáró, felvilágosító kampányt indítanak.

Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat szervkoordinációs irodájának igazgatója elmondta, 692 új beteg került fel tavaly a transzplantációs várólistára. Három olyan donor volt, aki egy év alatti, míg a legidősebb 65 éves volt.

Tavaly Magyarországon 587 donorszervet távolítottak el, ebből 60 szívkivétel történt. A 2016-os évben 504 szervátültetést végeztek Magyarországon.

Százaknak jelent esélyt a szívtranszplantáció

Palkovics László oktatásért felelős államtitkár szerint az intézmény méltán lehet büszke sikereire. Hozzátette, a kormány nagymértékben elismeri az oktatás, a kutatás és a gyógyítás egységét, ezért dolgozták ki az orvosképzés fejlesztési stratégiáját. A programra a kormány 150 milliárd forintot szán.

Ladányi Márta egészségügyi ágazati koordinációs helyettes államtitkár arról beszélt, hogy Magyarországon 300 ezer szívelégtelenséggel élő beteget kezelnek, és néhány százra tehető azok száma, akik számára a szívátültetés jelenti az egyetlen reális esélyt. Ezért is volt jelentős lépés, amikor Magyarország 2012-ben csatlakozott az Eurotransplanthoz , hiszen ezzel nőtt a szívátültetések esélye.

Megemlítette azt is, hogy a kormány a városmajori klinikának 800 millió forint támogatást nyújtott, további 900 millió forintot pedig arra fordított, hogy lehetővé vált tavaly december óta a magyarországi tüdőtranszplantáció. Korábban a magyar betegeken Bécsben végezték a tüdőátültetést.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra