Hogyan gyógyít a motivációs beszélgetés

Senki se lepődjön meg, ha az orvosa egyszercsak szokatlan motivációs játékba fog. Elmondani a betegeknek ugyanis, hogy miért kellene megváltoztatniuk az életmódjukat, s bátorítani őket az első lépések megtételére, mindig nagy kihívást jelent az orvosok számára. Egy új kommunikációs modell segítségével azonban komoly sikerek érhetők el.

Auguste Fortin VI, a Yale Egyetem orvosi karának szakértője kifejtette egy szakmai konferencián, hogy az orvosok gyakran használnak eufémizmusokat. Például amikor azt mondják egy betegnek, hogy túlsúlyos, valójában arra gondolnak, hogy tényleg szüksége volna a fogyásra, amit egyenesen kimondva azonban szégyenérzetet alakítana ki a páciensben.

Fortin szerint az együttműködési társalgási stílus viszont megerősítheti az adott személy saját motivációját és elkötelezettségét a változtatás iránt. Ezzel egyetértenek a témában könyvet író klinikai pszichológusok, William Miller és Stephen Rollnick is.

Fortin elmondta, hogy miután áttekintette meta-elemzések tucatjait és egyéb tanulmányok adatait az elmúlt évtizedből a testtömeg indexet , a vér koleszterinszintjét, a fogamzásgátlók használatát és gyógyszeres kezeléseket érintő motivációs interjúkról, rájött, hogy ez az új megközelítés meghaladta a hagyományos orvosi tanácsadást, s a vizsgálatok 80 százalékában kapott szerepet.

Ezt a megközelítést „mélyen tiszteletteljesnek” írta le, amely lehetővé teszi a betegeknek, hogy magukévá tegyék a változtatásokat, amelyek hatását látni akarják az egészségükben. Fortin hangsúlyozta, hogy a motivációs interjúnak négy pillére van a gyakorlatban: az együttérzés, az elfogadás, a partnerség és a felidézés. Ez utóbbi tétel különösen fontos, mert azt kívánja meg, hogy az orvosok elismerjék, a motiváció, magukból a betegekből fakad. Azonban úgy véli, hogy az orvosok felelőssége a motiváció fokozása.

Az együttműködési társalgási stílus megerősítheti az adott személy saját motivációját

A rövid cselekvési tervnek betegközpontú, bizonyítékokon alapuló megközelítésnek kell lennie, amely magában foglalja a motivációs interjú alapelveit. A megközelítést egykor a terapeuták arra használták, hogy támogassák a kábítószer problémákkal küzdő betegeket, majd később úgy konszolidálták és alakították át, hogy megfeleljenek az egyes orvosok sűrű időbeosztásának.

A modell a beteghez intézett egyszerű, nyílt végű kérdéssel kezdődik: „Van valami, amit szeretne kezdeni az egészségével a jövő egy-két hétben?”

Az egészségügyi ellátórendszer alapját a háziorvosi és házi gyermekorvosi ellátás adja, melynek rendszerében mindenkinek módja van arra, hogy lakóhelyén, illetve annak közelében orvost válasszon, akivel hosszú távú és személyes kapcsolatot alakíthat ki. Részletek! Ha a beteg azt mondja: „igen”, az orvos arra ösztönzi, hogy megossza vele e gondolatokat. Ha a beteg nem biztos magában, az orvos kérheti, hogy megoszthassa vele néhány saját ötletét. Ha pedig a beteg azt mondja: „nem”, akkor a folyamat azzal folytatható, hogy az orvos megnyeri a beteg beleegyezését a kérdés egy későbbi időpontban való feltételére.

Az orvos megkérheti a beteget, hogy vitassák meg az ötleteit részletesebben. Az engedély birtokában segíthet a betegnek meghatározni egy úgynevezett SMART (specific, measurable, achievable, relevant, timed – specifikus, mérhető, elérhető, releváns és időhöz kötött) tervet. Egy ilyen terv feltárja, hogy a tevékenységek és változások közül mi, mikor, hol, és milyen gyakran következik be. Például a beteg dönthet úgy, hogy elkezd sétálni jövő hétfőtől reggelenként kétnaponta 30 percet a saját szomszédságában.

Ha a páciens ötleteket szeretne arra, hogy miként lehet elérni a változást, az orvosnak kell adnia pár általános javaslatot , amelyek relevánsak a beteg céljait illetően. Fortin hangsúlyozta, hogy az orvosoknak mindig engedélyt kell kérniük, hogy megosszák saját ötleteiket, és mindig adniuk kell a betegek egy második lehetőséget, hogy önként hozakodjanak elő a saját elképzeléseikkel.

Miután sikerült felvázolni a SMART tervet, az orvosnak kérnie kell a beteget, hogy sorolja fel hangosan a pontokat, s tegyen ezzel lényegében egy kötelezettségvállalási nyilatkozatot.

Végül az orovosoknak fel kell mérniük a betegek bizalmának szintjét egy tízes skálán. Akiknél a bizalmi érték 7 alatt van, meg kell kérdezni, hogy mit tehetnének hozzá a tervhez, hogy a bizalmuk emelkedjen. Ha sikerül feltárni ilyeneket, akkor ezeket az elemeket utólag be kell építeni a tervbe. Ha nem, akkor az orvos a beteg engedélyével előadhatja saját javaslatait, amelyek másoknál már beváltak.

Fortin elmondta, hogy vannak helyeztek, amikor az orvosok nagyon keveset tehetnek a változások érdekében. Ilyenkor a legkevesebb és talán a legjobb, amit tehetnek, hogy az „eszközkészletükből” előveszik az empátiát.

Forrás: medpagetoday.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra