Halálosabb a nők szívrohama (2)

A súlyos szívinfarktust elszenvedett betegek közül a nők kétszer nagyobb eséllyel halnak meg, mint a férfiak, és ez részben a nem megfelelő kezelésnek köszönhető - derül ki a Circulation decemberi számából.

Miokardiális infarktus

A vizsgálat szerint, melynek során 420 amerikai kórházban 78000, 2001-2006 között szívrohammal kezelt beteg adatait elemezték, az összesített halálozási arány mindkét nem esetében azonos. A különbség az úgynevezett STEMI (ST-elevációs miokardiális infarktus) esetében áll fenn. Az ilyen súlyos infarktusos nők 10,2 százaléka, míg a férfiak mindössze 5,5 százaléka hal meg szívroham következtében.

A közlemény vezető szerzője, Dr. Hani Jneid szerint az ok részben a nők nem megfelelő kezelésében keresendő. Jneid a houstoni Baylor Orvostudományi Egyetem adjunktusa. A STEMI azt jelenti, hogy az egyik koszorúér-ág teljes elzáródása miatt a szívizom jelentős területe elhal, ami egy speciális jelenséget - ST-szakasz elevációt - vált ki az EKG-n.

Bár elméletileg nincs semmilyen biológiai oka, hogy különbség legyen a két nem halálozása között, több lehetséges magyarázat is elfogadható, véli Dr. Gregg C. Fonarow, a Californiai Egyetem professzora, a cikk egyik társszerzője. Nem mindegy például, hogyan és mikor számol be a beteg a tüneteiről, és később milyen kezelésben részesül. A szívrohammal érkező nők általában idősebbek és több társbetegségben is szenvednek, ám még ezt figyelembe véve is 12 százalékos különbséget találtunk, folytatta Fonarow. A nőknél gyakran atípusos - tehát nem jellegzetes - formában jelentkeznek a tünetek. Ritkább a szegycsont körüli mellkasi fájdalom, vagy nyomásérzés, és gyakoribbak az általános tünetek, mint például a légszomj.

A kezelés azonban egyértelműen különbözik nők és férfiak esetében. A nők 14 százalékkal kevesebb eséllyel kaptak időben aszpirint, 10 százalékkal ritkábban béta-blokkolót, 25 százalékkal ritkábban reperfúziós (vagyis a szívizom keringését helyreállító) kezelést és 13 százalékkal kevesebb esélyük volt az érmegnyitó szívkatéteres beavatkozásra 90 perccel a kórházba érkezést követően.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra