Ha egy hajszálon múlik az élet - segít a só!

Nagy mennyiségű vérveszteség esetén tömény sóoldattal javítható a hajszálerek keringése. A San Diegói Egyetem biomérnök-kutatói jutottak erre az eredményre - egyelőre csak hörcsögöknél. Eredményeik alapján azonban hamarosan megváltozhatnak az újraélesztés irányelvei.

Jelenleg izotóniás sóoldatot ajánlanak az útmutatók a súlyos vérveszteség kezelésére, ám az amerikaiak jobb megoldással rukkoltak elő. Bár évszázadokon át úgy hitték, hogy a szív munkáját megkönnyítendő a beteg emberek vérét hígítani kell - ennek érdekében még le is csapolták olykor a vért -, most úgy tűnik, mégsem ez a legcélravezetőbb megoldás.

A szöveti keringés helyreállításához ugyanis tág hajszálerekre van szükség, ezt pedig egy súlyos vérveszteségen átesett betegnél nem könnyű elérni. Minél kisebb a folyadéktartalom, vagyis minél viszkózusabb a vér, annál inkább tágulnak a hajszálerek, tehát annál több vérhez - ezáltal oxigénhez és tápanyaghoz - jutnak a létfontosságú szervek és szövetek. Ha a szervezet nagy mennyiségű vért veszít, és kialakul az úgynevezett hipovolémiás sokk, kevés idő marad a cselekvésre. A szervek ilyenkor alig néhány óra alatt felmondhatják a szolgálatot.

A Resuscitation folyóirat online számában megjelent közlemény szerint Marcos Intaglietta biomérnök professzor (Jacobs Mérnöki Iskola) és csapata áttörést ért el a folyadékpótlás területén.

"Kutatásaink alapján a vér viszkozitásának fokozása és a részleges folyadékpótlás vezetnek a legjobb eredményre, tehát megfelelő szöveti vérátáramlásra nagy vérveszteség esetén" - nyilatkozta.

A szöveti véráramlást mikroszkópos módszerrel elemezve megállapították, hogy nagy vérvesztségen átesett hörcsögöknél a tömény (7,5 százalékos) sóoldat 90 perccel beadását követően 30 százalékban visszaállította a bőr kisméretű artériáinak keringését.

A vérveszteség kezelése rendkívüli jelentőséggel bír, hiszen mind a harctéri sérüléseknél, mind a közlekedési baleseteknél egyik legjelentősebb problémát a csökkent vérmennyiség miatt gyorsan kialakuló hipovolémiás sokk jelenti. Észak-Amerikában az 1-44 éves korosztályban a vezető halálok még mindig a trauma.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra