Gyermekkórház saját metróval

A kórházösszevonás eddigi lépései, a továbbfejlesztés tervei és nyűgei a Heim Pál Gyermekkórházban.

Összevontuk a gazdasági-műszaki ellátó területet, egy egységbe szerveztük a gyógyszertárakat és a gyógyszerellátást, csakúgy, mint az élelmezést. Ugyanez történt a laborral, amelyet jelenleg a két telephelyen, de egy rendszerként működtetünk, úgy, hogy a személyi és eszközállomány kiegészíti egymást - sorolja a közelmúlt történéseit dr. Harmath György , a budapesti Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója, a Kórház című folyóratnak adott interjúban.

Mint meséli, elsőként a gégészeti fekvőbeteg ellátást telepítették át a Nagyvárad térre, az ambuláns ellátás pedig megmaradt a Madarász utcában. A hematológiai és onkológiai ellátás összevonását úgy valósították meg, hogy a két összevont osztályt a Madarászban helyeztek el, és egy nagyobb belgyógyászati központot alakítottak ki, amelynek része a belgyógyógyászati osztály, a koraszülött osztály, a csecsemő osztály, a belgyógyászati onkológia és hematológia. Összevonták a diagnosztikát is, központi irányítás alá kerültek a két telephelyen lévő röntgenek és ultrahangok, de önálló egységként dolgozik a korszerű multislice CT-berendezés.

- A legjelentősebb koncentráció jelenleg a sebészeti ellátás átszervezése kapcsán folyik. Jelenleg mindkét helyen működik sebészeti és traumatológiai osztály. Terveink szerint az év végén vagy jövő év elején az akut sebészeti-traumatológiai ügyeletet a Nagyvárad térre koncentráljuk.

Az összevonás egyik alapfeltételét teljesítettük, amikor tavaly épületünk földszintjén létrehoztuk a korszerű sürgősségi osztályt, amelyet minisztériumi pályázat segítségével, valamint fővárosi és alapítványi pénzeszközök felhasználásával alakítottunk ki. Az elegáns, európai színvonalú dupla mentőbeálló, valamint a nyolcágyas sürgősségi osztály működése most már csupán annak függvénye, hogy megfelelően valósul-e meg finanszírozása.

- A koncentrált ellátás legnagyobb kérdése az volt, hogy mindkét helyen nagyon kevés az intenzív ágyi kapacitásunk. Hivatalosan 16 intenzív ágyunk van, ám a kubatúra korlátai miatt ez valójában12 ágyat jelent. Ahhoz, hogy a sürgősségi és akut traumatológiai ellátást elindítsuk, átalakítottuk a sebészeti osztály egy részét, a jövő év elejétől szubintenzív osztályként működtetjük. Elképzeléseink szerint a Nagyvárad térre koncentráljuk a sürgősségi és akut traumatológiai betegeket és az elektív műtétek bizonyos részét majd a Madarász utcában végezzük el.

- Az összevont koncentrált ellátás, bár ésszerű, komoly ellenállásba ütközik orvosaink részéről. A Madarász utcában természetesen maradt az intenzív osztály, a koraszülött és patológiás újszülött osztály, ráadásul ott kihasználatlan műtőkapacitásaink is vannak. Logikus lépés, hogy az elektív műtétek egy részét ott végezzük el, hiszen a metró 20 perc alatt bárkit kényelmesen elrepít az egyik intézményből másikba.

Összevont intézményünk Észak- és Dél-Pest teljes gyermekellátását le tudja fedni. Jelenleg összesen 500 ágyunk van, amelyből 428 aktív ágy. Mivel korábban 550 ágyunk volt, nem vesztettünk sok ágyat, struktúrájuk azonban kismértékben romlott. A struktúra átalakítása során sokkal rosszabbul érintett bennünket a teljesítmény-volumenkorlát csökkenése, mint más intézményeket: korábban 1600-1800 HBCS teljesítményt produkáltunk, az összevont Heim Pál Gyermekkórház csak havi 1100-1200 súlyszámot kapott, annak ellenére, hogy a feladat egyre jobban koncentrálódik nálunk.

Így minden hónapban 190-210 HBCS-vel átlépjük volumenkorlátunkat. Annak ellenére, hogy nyáron még kaptunk is némi TVK-többletet, havonta legalább 30-35 millióval kevesebb finanszírozást kapunk, mint amennyi az általunk elvégzett munka. Ennek megfelelően az elmúlt időszakban három hónap alatt értük el azt a deficithatárt, ami önkormányzati biztos kirendelését teszi szükségessé.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra