Gyermekhalál félrenyelt gyógyszertől?

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Az elmúlt hét végén történt az a gyermektragédia Baranyában, aminek pontos okát a következő napokban igazságügyi boncolással állapítják meg a szakértők. Az eset előzménye, hogy egy másfél éves, dunaszekcsői kislányt szombaton ájult állapotban vitték be szülei a mohácsi kórházba.
A szülők elmondása szerint a kislány egy óvatlan pillanatban lenyelt egy fájdalomcsillapítót, s amikor szájából ki akarták szedni a pirulát, akkor az bejutott a lány légcsövébe. A gyermek fulladni kezdett, majd elvesztette eszméletét. A mohácsi kórházban újraélesztették a kislányt, és mentővel a Pécsi Tudományegyetem gyermekklinkájára szállították. Ott azonban nem sokkal később meghalt.
Molnár Dénes, a klinika igazgatója elmondta, hogy a dunaszekcsői kislány már agyhalott állapotban érkezett a pécsi intézetbe. A klinikán a gyógyszert nem találták meg a kislány légcsövében. Elképzelhető, hogy a gyógyszer már felszívódott, ám lehet, hogy nem a félrenyelés okozta a gyermek halálát. A tragédia okát igazságügyi vizsgálatnak kell kiderítenie, ennek eredménye a jövő héten várható - tudtuk meg a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. A vizsgálat eredményétől függ, hogy közigazgatási eljárásban zárják le az ügyet, vagy büntetőeljárást indítanak annak érdekében, hogy megállapítsák: terhel-e valakit felelősség a gyermek halála miatt.
Hitek és tévhitek az influenzáról
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Élményfotel

Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Ellazít, megnyugtat, testünket és lelkünket is gyógyítja

Miért hasznos a masszázs?Masszázs

Miért hasznos a masszázs?Fellazítja a feszes, görcsös izmokat, kiegészíti a mozgást

Miért fontos az énidő?Énidő

Miért fontos az énidő?Sokan nem tudják, mit is jelent valójában

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelFájdalom

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelA klasszikus masszázs öt alapfogást különböztet meg

Különböző italok az étrendünkbenFolyadékpótlás ősszel

Különböző italok az étrendünkbenA folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére

Mi az életmód orvoslás?Egészség

Mi az életmód orvoslás?Tízből nyolc betegségért az életmódunk a felelős

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+5, +10 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag