Folytatódik az egészségügyi béremelés

A kormány a gazdaság többletteljesítményéből igyekszik minél nagyobb részt az egészségügyben dolgozók bérfejlesztésére fordítani.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában elmondta: az elmúlt öt évben átlagosan 84 ezer forinttal nőtt az ápolók bére. Tavaly az egészségügyi dolgozók átlagos béremelése 26,5 százalék volt, idén novemberben további 12 százalék lesz, míg 2018-2019-ben további 8-8 százalék az ütemezett béremelés mértéke. Az államtitkár jelezte: ez már érezhető növekedés, amelyre szükség is van.

Szólt arról is, hogy az idei költségvetésben körülbelül 70 milliárd forintot terveztek az egészségügyi béremelésre, és jövőre is ekkora összeget szánnak erre. Jelezte: az első béremelés fedezete a chipsadó bevétele volt, most pedig a gazdaság többletteljesítménye teszi lehetővé az emelést.

Körülbelül 70 milliárd forintot terveztek az egészségügyi béremelésre
Körülbelül 70 milliárd forintot terveztek az egészségügyi béremelésre

Rétvári Bence hangsúlyozta: az egészségügyi dolgozók fizetésemelése jó esély arra, hogy itthon tudják tartani az orvosokat , ápolókat, ezért folytatni fogják a megkezdett béremelést.

A kormány jövőre 10, négy év alatt, 2016 és 2019 között pedig összesen 67 százalékos béremelést hajt végre a mentőknél - jelentette be az emberi erőforrások minisztere. A béremelésről további információt korábbi cikkünkben olvashat .

Hozzátette: az orvosoknál 2012-2013-ban, az első béremelés és a rezidensösztöndíj bevezetése után, az ápolóknál pedig az utóbbi években volt látható, hogy csökkent a külföldi munkavállaláshoz engedélyt kérők száma.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a szociális ágazatban dolgozó, de egészségügyi végzettségű munkatársak jövő évtől az egészségügyi bértábla alá tartoznak majd, így bérük is magasabb lesz. Az intézkedés háromezer embert érint.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra