Félreértik a gyógyszerszedési útmutatást

Az Egyesült Államokban becslések szerint 90 millió felnőtt nem érti meg a gyógyszerének szedésére vonatkozó ajánlást vagy a betegségével kapcsolatos tennivalókat. Az egészségügyi hatóságok véleménye szerint ez veszélyei mellett évente sok milliárdos többletköltséget is jelent - írja Matos Lajos, az MTI szakértője.

A nem egészségügyi szakterületen dolgozók az orvosok, patikusok által használt kifejezéseket nem értik, a nekik szóló javaslatokat ezért nem követik, ez gyógyulási esélyeiket is rontja és jelentős veszélyeket is jelent. Ebben bűnös az iskolai egészségügyi oktatás színvonala, sőt hiánya, és a gyógyítás területén dolgozóknak a laikusok számára nem érthető nyelvezete is.

Az amerikai betegeket megkérdezték, hogy ha a gyógyszeres kezelésre vonatkozó utasítás úgy szól: "vegyen be két tablettát, reggel és este", szerintük hány tablettát kell naponta bekapni? A gyógyszerre szorulók egyharmada nem tudta megmondani, hogy napi kettő vagy négy tablettát szedjen-e.

Az orvosi statisztikák felületes idézése ugyancsak súlyos félreértésekhez vezethet. A kilencvenes években az Egyesült Királyságban közölték, hogy egy fogamzásgátló tabletta megduplázza a véralvadás kockázatát. Ennek az lett a következménye, hogy ettől a veszélyes mellékhatástól tartva sok asszony semmiféle fogamzásgátlót nem használt, aminek számítások szerint Angliában és Wales területén 13 ezerrel több terhességmegszakítás lett a következménye.

A pánikot elkerülhették volna, ha a közvéleményt nemcsak az arányokról, hanem az abszolút számokról is tájékoztatják: arról, hogy a korábbi adatok szerint a tablettát szedő 7000 asszony közül egy esetben fordult elő fokozott véralvadás, a következő nyilvántartás alkalmával 7000 kezelt nőből kettőnél figyelték meg a szövődményt. Ez a hiányos adatközlés 70 millió dollárnak megfelelő többletköltséget okozott az Egyesült Királyság állami egészségügyi szolgálatának a megnövekedett abortuszok révén.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra