Felpuhult a kórházlista

Ma hozza nyilvánosságra Molnár Lajos egészségügyi miniszter a kórházi ágyszámok elosztásáról szóló végleges döntését. Úgy tudjuk: a korábban jóváhagyott lista fölpuhult. Akkor még 15 kórházban szüntették volna meg az aktív ellátást, most tizenkettőben.

Tegnap késő éjszakáig készült a tárcánál az a jogszabálytervezet, amely az ellátásszűkítésről szóló törvényben megnevezett 39 súlyponti kórház mellett oszt szerepet a megmaradó szolgáltatóknak. Az új struktúrában 16 ezer aktív gyógyító ággyal lesz kevesebb az országban, az ápolási ágyak száma viszont 9 ezerrel nő. Várhatóan mintegy másfél ezer orvos és körülbelül négyezer szakdolgozó veszíti el az állását a következő néhány hónap alatt.

A két héttel ezelőtt a szocialista országgyűlési képviselőknek is kiosztott dokumentum szerint öt kórházat bezárnak. Köztük a svábhegyi gyermekkórházat, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet, a Schöpf-Merei Ágost anyavédelmi központot, a kecskeméti repülőkórházat és a miskolci dialíziscentert. A korábbi tervek szerint megszűnt volna a budai MÁV Kórház is, de a vasutas-szakszervezetekkel kötött megállapodás értelmében az intézmény megmarad. Része lesz az Állami Központi Kórháznak, amelyet több intézmény (a Honvéd, a BM, a MÁV és a Szabolcs utcai kórház) összeolvadásával alakítanak ki.

Február elején Lovasberényben kormányzati politikusok egyezséget kötöttek, s annak alapján még 15 kórházban szűnt volna meg az aktív gyógyító ellátás, az elmúlt egy hónapban azonban a számuk tovább csökkent. Két intézményt, a komáromi és a kisbéri kórházat öszszevonják, Dorog pedig kap 20 aktív ágyat. Április elsejétől viszont csak krónikus ellátást végezhetnek a Budai Gyermekkórházban, a fővárosi Szent Rókusban, Harkányban, Kapuváron, Miskolcon, Nagykörösön, Várpalotán, Sárváron, Sopronban, Sümegen, Szikszón, Zircen. Persze ők is kapnak könynyítést, egy most készülő kormányrendelet lehetővé teszi, hogy ágyaik 20 százalékáról némi aktív ellátást továbbra is elszámoljanak.

Az ágyszámok kihirdetése mellett új beutalási rend is készül. Az új rendszer szerint mindenkinek a lakóhelye szerint illetékes területi intézménybe kell mennie, és ott kötelező ellátást kapnia. Egyes betegségcsoportokban azonban a daganatos betegek más intézményeket, szakkórházakat is felkereshetnek. Minden egyéb esetben annak, aki eltér a beutalási rendtől, ki kell fizetenie a beavatkozás 30 százalékát, legföljebb 100 ezer forintot.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra