Ezzel a módszerrel megelőzheti az alkalmazottak megbetegedését

A kereskedelmi forgalomban is kapható kézfertőtlenítő szerek használatával - különösen a nagy ügyfélforgalommal rendelkező hivatalokban - jelentősen csökkenthető a betegállományban töltött napok száma.

Vizsgálati eredményeiket a greifswaldi egyetem kutatói a BMC Infectious Diseases című szaklapban megjelentetett tanulmányukban publikálták.

A kontrollcsoporthoz képest azok a dolgozók, akik rendszeresen kézfertőtlenítő szert használtak, lényegesen ritkábban szenvedtek hasmenéstől, láztól, köhögéstől vagy megfázástól. A két csoport között csupán az influenza tekintetében nem mutatkozott lényeges eltérés - azt oltással lehet megelőzni.

Házhoz (vagy munkahelyre) szállítják az Egészségboltban vásárolt kéztisztítókat, nézze meg a választékot !

A higiéniakutatók egy éven át látták el fertőtlenítőszerrel a greifswaldi egyetem és a városi közigazgatás hivatalait. A tanulmányban összesen 129 dolgozó adatait használták fel. A dolgozók fele - 65 fő - a szokásos szappant használta, a többieket viszont felkérték, hogy minden munkanapon legalább öt alkalommal - az ügyfelekkel való kapcsolatot követően, a mellékhelyiség használata után és étkezés előtt mindenképpen - fertőtlenítsék a kezüket.

A kísérleti csoportnál a rendszeres fertőtlenítés hatására a megfázásos megbetegedések veszélye egyharmadára, a köhögés és hasmenés kialakulásának veszélye pedig a felére csökkent - mondta el a vizsgálatról Axel Kramer, a higiéniai és környezeti orvostudományi intézet munkatársa, a tanulmány vezetője.

Így kell kezet mosni járvány idején A fertőtlenítőszerek használatának a betegállomány alakulására is nagy hatása volt, elsősorban a hasmenéses megbetegedések esetében: kilencven százalékkal csökkent a kockázata, hogy emiatt a betegség miatt kell a dolgozónak betegszabadságra mennie. Megfázás, köhögés és láz tüneteivel is kevesebben vonultak betegállományba.

Kramer ennek alapján úgy véli, ajánlott a kézfertőtlenítést a napi higiénia részévé tenni a nagyobb ügyfélforgalmat lebonyolító hivatalokban. "Problémamentesen vezethető be ez a hatékony és olcsó eljárás, amely a munkahelyeken hozzájárul az egészség javításához. Mindenekelőtt a szupermarketekben dolgozó pénztárosoknak lenne célravezető bevezetni a kézfertőtlenítést" - mondta el a kutató.

Videó: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett napsütés is várható. Ott főleg záporok alakulhatnak ki, kis eséllyel az ég is megdörrenhet, másutt időszakos eső várható. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A felettünk átvonuló hidegfront hatására a hőmérséklet tovább csökken, a délutáni órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk, ennél melegebb a délkeleti, keleti határvidéken lehet. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra