Elő a társasjátékokkal! Így tehetünk egyszerűen a szellemi frissességért

Ugye Ön is ismeri a népszerű betűjátékot, amelynek lényege, hogy véletlenszerűen húzott betűkből szavakat kell kirakni egy négyzetrácsos táblán? A Calgary Egyetem kutatói most megfigyelték, hogy ezzel a játékkal bizony felnőttkorban is képesek lehetünk fejleszteni a vizuális szófelismerési képességünket.

"Ez a készség bonyolult, és felnőttkorig fejlődik ki. A kutatásból azonban kiderült, hogy ez a képesség a későbbi tréningeken még tovább javítható" - magyarázta a kutatás vezetője, Ian Hargreaves, az egyetem végzős hallgatója.

A kutatásba egyetemistákat vontak be, akiknek szavakból álló függőleges, illetve vízszintes sorokat mutattak. A résztvevőket ezután arra kérték, hogy időre tippeljék meg, hogy mely szavak voltak valódiak. Az eredmények összegzése után kiderült, hogy a Scrabble-játékosok legyőzték a kontrollcsoport tagjait, ezért a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a játék növeli a vizuális szófelismerés képességét és a felnőttek szellemi ügyességét.

A tanulmány már csak azért is figyelemre méltó, mert fiatal felnőtteken eddig kevés kutatást végeztek a vizuális szófelismerés témakörében, és a kapott eredmények fontosak, mert a szóban forgó készségek hatással lehetnek más, olvasási-és memória területekre is. Korábban azt bizonyították más kísérletek során, hogy az ilyen típusú időtöltés (társasjátékok, szójátékok, betűjátékok) a szókincset, a nyelvérzéket és a kommunikációs képességeket is fejlesztik.

Olvassa el korábbi cikkünket a fejtörők hatásairól!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra