Elkezdték feltölteni az adatainkat

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Megkezdődött az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) feltöltése személyes adatainkkal. Ezzel véget érhet a gyakorlat, hogy a beteg viszi magával a leleteket egyik orvostól a másikig.

A rendszer lényege, hogy az egészségügy valamennyi szereplője bárhol beléphet az egységes platformra, és ott hozzáférhet egy adott beteg más intézményekben keletkezett adataihoz. Ezzel - ha nem is egy csapásra - megszűnik a korábbi leletek és zárójelentések kikérése és cipelése egyik helyről a másikra. Aki orvoshoz megy, arról az adatai megadása után az orvos azonnal tudni fogja, hogy milyen gyógyszereket szed, milyen érzékenysége, allergiája van, vagy milyen betegségei, műtétei voltak korábban.

leletek EESZT
Az EESZT segítségével minden fontos lelet a szakemberek rendelkezésére áll

A korábbi tervekkel ellentétben a rendszer induláskor nem tartalmaz majd kórelőzményeket, ezeket várhatóan a későbbiekben töltik fel. Még idén novemberben valamennyi állami egészségügyi intézmény kötelezően csatlakozik a rendszerhez. Ettől az időponttól minden közfinanszírozott egészségügyi intézmény kötelezően feltölti az összes nála végzett ellátás és beavatkozás valamennyi adatát és eredményét.


A nem állami intézmények, rendelők és magánpraxisok várhatóan egy-két évvel az indulás után csatlakozhatnak az EESZT-hez. A fejlesztők kiemelt figyelmet fordítottak az adatvédelemre. Ennek első szintje az önrendelkezés lehetősége. Alapbeállítás szerint a minket kezelő orvos bármilyen adatunkhoz hozzáférhet, kivéve a kényes adatokat, úgymint pszichiátria, addiktológia, nemi betegség, HIV/AIDS. Az ezekkel kapcsolatos információkat csak az adott betegséget kezelő orvosunk láthatja és egészítheti ki. Ahhoz, hogy a velünk kapcsolatos ilyen természetű információkhoz más orvosok is hozzáférhessenek, nekünk kell lépéseket tennünk, ha akarunk: be kell lépnünk a jelszavunkkal a rendszerbe, és fel kell oldanunk a korlátozást.

Ha ellenben azt szeretnénk, hogy az orvosok más velünk kapcsolatos információkat se láthassanak, akkor éppen ellenkezőleg, le kell tiltanunk egészségügyi adataink (vagy azok egy körének) lekérhetőségét mindenki - vagy megadott intézmények - számára. A www.eeszt.gov.hu oldalon az ügyfélkapun belépve és a TAJ-számunkat megadva jutunk el az önrendelkezésről szóló felületre, ahol módosíthatóak az alapértelmezésként beállított hozzáférések. Fontos tudni, hogy életveszély esetén az ellátó személyzet bármikor feloldhatja ezeket a korlátozásokat, hogy a segítségünkre lehessen.

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) hamarosan mindannyiunk életébe belép, így fontos megismerkedni vele. Világos, hogy az egészségügyi információk ezen keresztül fognak áramlani, és minden szereplő (beteg, orvos, gyógyszerész) ezen keresztül fér hozzá azokhoz az adatokhoz, információkhoz, amelyekre jogosult, és amelyekre szüksége van. De vajon mit tartalmaz a rendszer, és hogyan kell használni? Részletek!

Az EESZT-ben a felhasználó természetesen megnézheti saját adatait is. Megtekintheti a számára felírt e-recepteket és e-beutalókat, értesülhet a hozzájuk tartozó információkról (például e-beutalóval foglalt vizsgálati időpontjáról, helyszínéről, az intézmény elérhetőségéről és a rendelési időről). Letöltheti egészségügyi dokumentumait, leleteit, zárójelentéseit, valamint az orvosok számára lekérhetővé válnak a beteg képalkotó diagnosztikai vizsgálatainak eredményei (röntgenfelvétel, CT-vizsgálat) is. Mivel a háziorvos és valamennyi szakorvos számára elérhetővé válik, hogy milyen vizsgálatokon volt a beteg és milyen eredményekkel, senkit nem fognak szükségtelenül megismételt vizsgálatokra küldeni.

Forrás: Inforádió 

Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az intim szőrtelenítés veszélyeiSzőrtelenítés

Az intim szőrtelenítés veszélyeiMilyen veszélyeket rejthet magában a csupaszság?

Miért lehet fájdalmas az együttlét? Szexualitás

Miért lehet fájdalmas az együttlét? A jelenség mögött gyakran nőgyógyászati problémák állnak

Frissítse fel a lábait!Lábápolás

Frissítse fel a lábait!Egy hosszú nap után fáradtnak, nehéznek érezte a lábait? Tippünk!

A beteg kutat, segítenünk kell nekiOkosgyógyszer

A beteg kutat, segítenünk kell nekiLimfómánál is életet menthet a józan ész

Életmódtippek aranyereseknekAranyér

Életmódtippek aranyereseknekA legfontosabb: rendszeresség és higiénia

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+18, +23 °C
Minimum:
+9, +14 °C

Hazánkban kedden délelőtt általában erősen felhős, borult lesz az ég, de délkelet felől elkezd vékonyodni, szakadozni a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag