Elkészült a kórházlista

Kövessen minket!

A vita tárgya...Molnár Lajos egészségügyi miniszter még csak a szocialista frakció tagjainak hirdette ki az új kórházlistát. Az egészségügyi miniszter kézjegyével ellátott dokumentum lényegében a két héttel ezelőtti lovasberényi találkozón született megállapodást tartalmazza. A szocialista képviselők a hétfői frakcióülésen megkapták a dokumentumot. A miniszteri döntés szerint az áprilistól működő rendszerben a korábban elfogadott törvény szerint 16 ezer aktív ágy megszűnik, az ápolást biztosító helyek száma 9 ezerrel lesz több. Április elsejétől az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) csak azzal, és csak akkora feladatra köt szerződést, ami az új listán szerepel, és az érintett intézmény be is tudja mutatni az új szerkezethez igazodó ÁNTSZ-engedélyt. Az érintett kórházak csak március elején ismerik meg a miniszter döntését.
A lista szerint öt kórház, a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézet, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI), a Schöpf-Merei Ágost Kórház, a borsodi FMC dialíziscenter, a Kecskeméti Repülő Kórház biztosan megszűnik, a Budai MÁV Kórház sorsa a MÁV-szakszervezetekkel zajló egyeztetéseken múlik. A megszűnő Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézetből a kardiológiai ellátás az Országos Kardiológiai Központba, a légúti betegségek ellátása a Heim Pál Gyermekkórházba kerül. A Budai Gyermekkórház kapott száz krónikus ágyat, de még nem tudni, hogy milyen feladattal. Korábbi helyén szintén megszűnik a Szabolcs utcai Országos Gyógyintézeti Központ. Néhány funkciója helyet kap az új állami nagy kórházkomplexumban, amelynek további tagjai a központi MÁV-kórház és a Honvéd Kórház lesz. További 15 kórház, a dorogi, a sümegi, a zirci, a mezőkövesdi, a szikszói, a harkányi, a kapuvári, a sárvári, a szentgotthárdi, a parádfürdői, a nagykőrösi, a várpalotai, a fővárosi Szent Rókus, a Budai Gyermekkórház, valamint a miskolci Szent Ferenc a jövőben csak krónikus ellátási feladatokat lát el.

Nagy Kálmán KDNP-s képviselő tízezer aláírást nyújtott át

Nagy Kálmáninterpellációja végén az Egészségügyi Minisztérium államtitkárának, amelyet miskolciak gyűjtöttek a Szent Ferenc Kórház megmentéséért. A politikus azt nehezményezte, hogy a korábban gazdaságosan és szakszerűen működő kórházban 120 aktív ágy állt rendelkezésre a tüdőbetegeknek, és nagyon színvonalasan kezelték a reumával kapcsolatos betegségeket is. Ezek után az ágyszámokat lecsökkentették, majd a végén a minisztérium a nullára csökkentette azokat. Horváth Ágnes államtitkár azt mondta, igazuk van azoknak a helyi politikusoknak, akik szerint túl sok a kórház Miskolcon. Hozzátette: a helyi Semmelweis-kórház átveszi a tüdő- és reumabetegek gondozását. Az ellenzék nem, de a kormánypárti többség elfogadta Horváth Ágnes válaszát.

A Fidesz közben helyi népszavazást kezdeményez a gyöngyösi kórház működtetésének privatizációja ellen. Vas megyében az MSZP közgyűlési frakciója fordult a közigazgatási hivatalhoz a megyei kórház és a szentgotthárdi rehabilitációs kórház összevonását kimondó közgyűlési döntés miatt.

Két kórház sorsáról dönt a héten a Fővárosi Közgyűlés. Nyári költözésre készül az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, a Schöpf-Merei Ágost és a Budai Gyermekkórház is. Február 20-án tesz javaslatot a fővárosi egészségügyi bizottság a Szent László és a Szent István Kórház összevonására. Szolnoki Andrea, a bizottság elnöke elmondta, hogy a tervek szerint a Szent László Kórházban megmarad az AIDS-betegek osztálya, a fertőző és a trópusi betegségeket gyógyító osztály, a gyermekcsontvelő-transzplantáció, valamint az onkológiai centrum, a Szent Istvánban pedig a nőgyógyászati onkológia és a diagnosztikai központ. A Szent István Kórházban maradna a sebészet és a belgyógyászat, a Szent Lászlóban a fül-orr-gégészet. A két kórház közös irányítás alá kerülne, így az adminisztratív és műszaki feladatokat ellátók létszámát is csökkentenék. Bevételt jelenthet a László Kórház területén levő focipálya és kertészet eladása.
Életmódváltók

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Olvassa el kapcsolódó cikkeinket

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+1, +6 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt változóan, többször erősebben felhős lesz az ég, számottevő csapadék nem várható, néhol futó hózápor lehet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag