Elégedett orvosával? Jelölje Astellas-díjra!

December 11-én 24 óráig - a határidő meghosszabbításának köszönhetően - még bárki beküldheti saját történetét és ezzel érvényesen ajánlhatja orvosát a laikus közönség és a szakma egyik legrangosabb díjára, az Astellas-díjra.

Az ajánlott orvosok között 2011-ben a háziorvosok ismét jelentős arányban vannak jelen, a velük kapcsolatos történetek száma az elmúlt évihez képest jelentősen nőtt. A történetbeküldők természetesen a kórházi kezeléseket végző orvosaikat is hálával és szeretettel ajánlották a díjra. A szervezők az elkövetkezendő másfél hétben még várják az újabb betegtörténeteket, hogy aztán a december közepéig zajló jelölési szakasz végén az előzsűrizés is megtörténhessen. Ekkor fog kiderülni ugyanis, hogy a jelöltek közül kiket javasol majd a zsűri a továbbjutásra, és rajzolja meg ezzel a másfél hónapon át zajló közönségszavazáson résztvevő orvosok körét.

A pályázat www.astellasazorvosokert.hu címen elérhető weboldalán zajló közönségszavazáson a legtöbb szavazatot kapott jelölt az Év Orvosa pályázat közönségdíját fogja elnyerni.

A Jubileumi Astellas-díj - Az év orvosa 2011 pályázat egyik újdonsága, hogy a közönségdíj mellett ettől az esztendőtől kezdve 5 orvosszakmai díj odaítélésére is lehetőség nyílik. Az ezekre vonatkozó jelölés a betegek és a pályázati kiírás szerint jelölésre felkért szervezetek, ill. személyek közös támogatásával történik. A beküldött történetekben szereplő, s ezzel a díjra ajánlott orvosokat egyetértésük esetén a jelölők karolhatják fel és vehetik fel saját jelöltjeik közé.

Az eddigi tapasztalatok szerint a betegek szeretete és a jelölők szakmai megítélése nagyon közel esik egymáshoz, így az elmúlt hetekben sok ajánlott orvosból vált jelölt. - "Azon vagyunk, hogy a történetekben szereplő orvosok munkáját, teljesítményét a pályázaton keresztül minél többen megismerjék, és ezáltal minél többen váljanak e rangos díj várományosává. Hihetetlen az az erő, amely évről évre e pályázaton keresztül a betegek oldaláról megjelenik. Akikkel együttműködünk, saját megélt példájukon keresztül pontosan tudják, hogy a kezelés és gyógyulás folyamatában bizony igenis vannak pozitív történetek. Meggyőződésünk, hogy minél többek számára tesszük láthatóvá e pozitív tapasztalatokat, annál szélesebb körben tehetünk az orvosi szakma és hivatás társadalmi elismertségéért" - fogalmazott dr. Markovich György, a díjat alapító Astellas Pharma ügyvezető igazgatója.
Mindent jól tud a köhögésről?

VideóRendelő: Igaz, hogy este 6 után már nem szabad enni?

További cikkek
Hozzászólások

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+4, +12 °C
Minimum:
-1, +4 °C

Hazánkban kedden délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag