Egészségügy: nem csak orvosra van szükség

Van néhány egész Európában fontos egészségi probléma, amelyek megoldására az egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős biztos irányításával dolgoztak ki akcióterveket. Ezek megvalósítása hamarosan elkezdődik.

A helyes antibiotikum-használatra , az élelmiszerek transzzsírtartalmára, az egészségre ártalmas kemikáliák ellenőrzésére, valamint az ételek só- és cukortartalmának csökkentésére is akciótervvel készül az Európai Unió - jelentette ki az Európai Bizottság egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős biztosa.

eu eü
Az EU polgárai több pénzt szeretnének látni az egészségügyben. Megelőzéssel is támogatható

Vytenis Andriukaitis a Budapesti Gazdasági Egyetemen tartott előadásán példaként említette, hogy becslések szerint tavaly 25 ezer ember halt meg antibiotikum-rezisztencia miatt. A biztos kifejtette: véglegesíteni szeretnék azt a hatástanulmányt is, amely az élelmiszerek transzzsírtartalmára vonatkozik, valamint e káros anyagokat szeretnék jelentősen csökkenteni az élelmiszerekben.

A biztos beszélt arról is, hogy az egészség megtartása, a betegségek megelőzése elsősorban nem az egészségügyi ágazat feladata, hanem egyéni felelősség kérdése. Az EU egyetlen országában sem gondolják az emberek, hogy az egészségügyre fordított források elegendőek, de a megelőzéssel, figyelemmel, helyes életmóddal jelentősen csökkenthető a különböző betegségek kialakulása. Ez pedig pozitívan hat a gazdaságra, és csökkenti az ellátórendszerre nehezedő nyomást.

Az Európai Unió lakosságának többsége tovább él, mint korábban, ugyanakkor az egészségben eltöltött életévek száma nem feltétlenül növekszik - közölte az Európai Bizottság jelentése. Részletek!

Az EU-biztos szerint az egészséghez , az egészséges életminőséghez nem elegendő csak az egészségügyi ágazat, "nem csak orvosok kellenek", hiszen az egyén egészségi állapota nagyban függ szociális- és munkakörülményeitől, lakhatási lehetőségeitől is. Meg kell változtatni a rendszert, hogy az ellátás sokkal inkább a betegekre koncentráljon, a betegek igényeit vegye figyelembe.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra