Sokan úgy gondolják, hogy a magyar egészségügy problémái abból származnak, hogy hosszú időn keresztül nem költött rá eleget az állam, és hagyta "lerohadni" a rendszert és az ellátás színvonalát. Nem olyan régen viszont a Magyar Orvosi Kamara elnöke kifogásolta, hogy az egészségügyi beruházásokra elköltött pénz mit sem ér, ha a működtetésre nincsenek meg a források. Azaz az egészségügyi szolgáltatások fenntarthatósága (rendszer- és intézményi szinten) nemcsak a rendelkezésre álló anyagi keret nagyságtól, hanem felhasználhatóságától és a rendszer működtetésének koncepcionális elveitől is függ. A MÉRTÉK (a magyar egészségügyi rendszer teljesítményértékelése) jelentés is részletesen foglalkozott a fenntarthatóság kérdésével.
A magyar egészségügyi kiadások GDP-arányos szintje 2011 és 2014 között folyamatosan csökkent. A bruttó hazai termékben a kezdeti 7,6 százalékos részarányról az egészségügy részesedése éves átlagos 1,1 százalékos süllyedéssel 2014-re 7,2 százalékra csúszott le. Ugyanakkor a gazdasági növekedésnek és a csökkenő inflációnak köszönhetően a GDP-arányos csökkenés ellenére 2012-től kezdődően az egészségügyi kiadások nominális értéke, majd 2013-tól kezdődően a reálértéke is nőtt. Az Egészségbiztosítási Alap bevételei pedig 2013 és 2015 között reálértékben 4,4 százalékkal emelkedtek.
Az állami források az egészségügyi kiadások kétharmadát fedezik, míg a háztartások közvetlenül fizetik közel 30 százalékát. A maradék öt százalékot az önkéntes egészségügyi finanszírozási alrendszer adja. Nemzetközi összehasonlításban a kormányzati alrendszerből származó 4,8 százalékos GDP-arányos ráfordítás kifejezetten alacsonynak számít, míg a háztartások közvetlen kiadásainak aránya magas. A háztartások kiadásainak magas szintje különösen a gyógyszer-finanszírozásban jellemző, a háztartásokra 2011 és 2014 között egyre nagyobb teher hárul, míg a kormányzati alrendszer terhelése csökkent, így 2013 óta már a kiadásoknak az állami támogatásnál nagyobb része terheli a lakosságot. A járóbeteg-szakellátásban a lakosság közvetlenül a költségek 43 százalékát, az állam 53 százalék körüli részét finanszírozza, a fekvőbeteg-szakellátásban pedig közel kilencven százalékos a kormányzati alrendszer szerepe.
A költségvetési fenntarthatóság szempontjából csekély teherként jelentkező alacsony kormányzati kiadások azonban a hatékonyság és a potenciális egészségnyereség elérésének akadályai is lehetnek. Magyarországon a kormányzati kiadásokból az egészségügyi kiadások részesedése tartósan az egyik legalacsonyabb volt az Európai Unión belül 2014-ben (10,1 százalék), és lényegesen alacsonyabb, mint az EU-átlag (13,9 százalék).
Az egészségügyi beruházások 2011-ben a kiadások 1,9 százalékát (39,7 Mrd Ft), míg 2014- ben 2,8 százalékát (65,3 Mrd Ft) tették ki. A számottevő növekedés hátterében az európai uniós források jelentős növekedése áll. Érdemi kérdés, hogy az uniós forrásokra támaszkodás vagy ezek megfelelő helyettesítése hosszú távon hogyan garantálható. A beruházások mintegy fele építést, bő harmada gép-műszer beruházást , a maradék összeg pedig épületfelújítást finanszírozott. A beruházások kétharmad részére a fekvőbeteg-ellátásban került sor, és 60 százalék körüli arányban a fővárosban és a megyei jogú városokban történtek.
Fontos szem előtt tartani, hogy a magyar társadalom elöregedése közvetlenül érinti az egészségügyi rendszert és fenntarthatóságát. A 65 év felettieknek az aktív korú (15-64 éves) lakossághoz viszonyított aránya a kezdeti 24,4 százalékos értékről 2011-2014 között több mint 2 százalékponttal emelkedett, és egyes számítások szerint 2050-re a fenti arány 47,3 százalékra módosulhat. Legdrágább ellátási forma a fekvőbeteg-szakellátás, így a költséghatékonyság szempontjából ennek az esetében a legfontosabb, hogy a kapacitásokat hatékonyan használják ki. Ezt háromféleképpen lehet elérni:
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
1. A más ellátási formában is kezelhető eseteket más formában indokolt ellátni.
2. Az indokoltan fekvőbeteges eseteknél minimalizálni kell a költségeket.
3. A kihasználatlan kapacitásokat minimalizálni kell.
Az elkerülhető kórházi felvételek aránya 8,75 százalék, amelynek jelentős része megelőzhető vagy a fekvőbeteg-ellátásban kezelés elkerülhető lett volna az egyéb ellátási formák jobb működése és optimális egészségmagatartás mellett. Ugyan a mutató értéke nagymértékben függ a figyelembe vett diagnózisoktól, egyértelműen arra utal, hogy megfelelő változtatásokkal lehetőség van a fekvőbeteg-szakellátásból az olcsóbb és a beteg számára is kedvezőbb egyéb ellátási formák felé elmozdulni. Ilyenek például az egynapos ellátások. Szakértői vélemények szerint orvosi és nem-orvosi indokok miatt a jogszabály szerint elvileg egynapos ellátásban is végezhető beavatkozásoknak hozzávetőlegesen 60 százaléka lenne valóban egy napon belüli kórházi távozással megoldható, ami költséghatékonyabb és a beteg számára is kedvezőbb. A 2012-15-ös időszakban évi 2,3 százalékponttal emelkedett az aznapi távozás mellett elvégzett műtétek aránya az érintett beavatkozások körében, így 2015-re 47,4 százalékot ért el a mutató értéke.
Szakmák szerint vizsgálva a legnagyobb fejlődési lehetőség a sebészet, a kardiológia és a traumatológia előtt áll, amelyek mind 40 ezer feletti érintett esetet kezelnek évente, az egynapos ellátások aránya viszont alacsony. A finanszírozási rendszer jelenleg is ösztönzi az egynapos ellátást, mivel alacsonyabb költségei ellenére ugyanazt a finanszírozást nyújtja, mint tényleges fekvőbeteg-ellátás esetén.
Az ágykihasználtság szintje stabilan alakult az elmúlt években. Az ellátási formák jellegükből adódóan (pl. tervezhetőség, akut vagy krónikus ellátás stb.) eltérő mértékben használják ki a kapacitásaikat. Az aktív ellátás kihasználtsága 70 százalék körül alakul, a krónikus ágyaké mintegy 80 százalék, a rehabilitáció és az ápolás 85, illetve 90 százalék körüli. A 2015-ös értékek pár százalékkal alacsonyabbak a korábbiaknál, aminek eseti vagy tartós jellege a következő időben fog kiderülni. A 100 százalékos ágykihasználtság egyetlen ellátási formában sem lehet reális cél, ugyanakkor érdemes lehet megvizsgálni, hogy vannak-e tartósan kihasználatlan kapacitások, melyek fenntartása ok nélküli költséget jelent.
A járóbeteg-szakellátás kapacitáskihasználtsága az egy órára jutó esetszámmal mérhető. Az országos átlag 3,8. Megfigyelhető ugyanakkor, hogy az egyetemi városok megyéi esetében alacsony az érték. Azaz az egyetemek körül jelentős mértékben összpontosuló járóbeteg-szakellátási kapacitás átlag alatti kihasználtságú.
Forrás: MÉRTÉK
Legjobban: