Egészséges életmóddal 14 évvel többet élhetnénk

A rendszeres fizikai aktivitás, a megfelelő mennyiségű zöldség- és gyümölcsfogyasztás, valamint a dohányzás kerülése átlagosan 14 évvel növelheti a várható élettartamot - hangsúlyozta Szócska Miklós csütörtökön az egészség világnapja alkalmából a Normafánál tartott rendhagyó sajtótájékoztatón.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára kiemelte, hogy 19 percenként hal meg egy ember Magyarországon a dohányzás következtében. Így évente 28 ezer ember hal meg a dohányzással összefüggésbe hozható betegségekben, azaz kétszer annyi, mint összességében alkoholizmus, kábítószer-fogyasztás, baleset, erőszakos halál, öngyilkosság és AIDS miatt.

A magyarországi népegészségügyi helyzetről árulkodnak azok a statisztikai adatok is, amelyek szerint Magyarországon a felnőtt lakosság csaknem kétharmada túlsúlyos vagy elhízott. Az uniós tagállamok között a nők elhízását tekintve az első helyen áll az ország. Az elhízás magas vérnyomást okozhat, ami ma 2,5 millió embert érint hazánkban, miközben a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozás több mint egyharmaddal, a daganatos betegségek aránya 30 százalékkal lenne csökkenthető - hangzott el a csütörtöki sétán.

Ezzel a normafai sétával arra próbáljuk felhívni a figyelmet, hogy a természetjárást és az ezzel járó egészségmegőrzést még a gazdasági válság sem veheti el az emberektől - magyarázta Szócska Miklós.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra