EESZT: gyógyfürdőt is felírhatnak e-receptre?

Kiválthatunk-e az e-recepttel gyógyászati segédeszközöket is? Hogyan juthatnak gyógyszereikhez a régi személyi igazolvánnyal rendelkezők? Az EESZT indulása kapcsán felmerülő leggyakoribb kérdéseket szedtük össze!

November elsejétől elstartolt az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT). Ezzel újfajta kommunikációs rendszer épült ki orvos és patikus között, amelyben a korábbi, papíralapú helyett elektromos recepteken (röviden e-recepten ) írják ki a beteg gyógyulásához szükséges készítményeket. Az EESZT és az e-recept indulása kapcsán számos fontos kérdés felmerült, amelyet cikksorozatunk harmadik részében az Állami Egészségügyi Ellátó Központ munkatársai válaszoltak meg.

Az elektronikus vény egyik előnye lehet, hogy a háziorvos így láthatja, hogy a beteg valóban kiváltotta-e a gyógyszerét, és az is kiderül majd, ha egy páciens több orvosnál íratja fel ugyanazt a tablettát. Az e-recept előnyeit egy korábbi cikkünkben gyűjtöttük össze!

E-recept: anyatejet, gyógyfürdőt nem lehet majd kiírni

- Az e-receptet rajtunk kívül családtagjaink is kiválthatják? Meddig igényelhető mellé a hagyományos, papíralapú vény, és mi lesz a szerepe?

- Az elektronikusan felírt receptekhez 2018. december 31-ig minden esetben köteles az orvos felírási igazolást kinyomtatni a betege számára. Ez pontosan úgy néz ki, mint a hagyományos formátumú recept, csak szerepel rajta egy e-recept-vonalkód is, amelyet a patika leolvasva azonnal lekérdezheti a recept adattartalmát. Ez a felírási igazolás átruházható, azaz ezzel a nyomtatott papírral a megszokott módon kiválthatóak a felírt készítmények, így kiválthatók a családtagok, rokonok, ismerősök receptjei is.

2018. december 31-ig minden esetben köteles a felíró orvos a felírási igazolást papíron kinyomtatni a betege számára. 2019-től már csak a 14 év alatti betegek e-receptjeihez kötelező nyomtatni papírreceptet, felnőtt betegek esetében pedig a betegnek kérnie kell majd a nyomtatott felírási igazolást.

- Az e-recept gyógyászati segédeszközök kiváltására is alkalmas? Ennek kapcsán történt valamilyen változás az új rendszerben?

- Az e-recept rendszer egyelőre nem terjed ki a vényen rendelhető termékek teljes körére, első lépésben a vényköteles, valamint vényen rendelhető gyógyszereket kezeli. A közeljövőben a sorozatgyártású gyógyászati segédeszközök is bekerülnek majd a kezelt felírható termékkörbe, de a jelenlegi e-receptszabályozás még nem terjed ki ezekre. Anyatejet, gyógyfürdőt, fogászati kezeléseket a későbbiekben sem lehet majd elektronikus vényen rendelni.

E-recepttel a későbbiekben gyógyászati segédeszközt is kiválthatunk
E-recepttel a későbbiekben gyógyászati segédeszközt is kiválthatunk

- Ki és hol kérdezheti le az adatokat? Milyen biztonsági elemekkel védik a rendszert, hogy illetéktelenek ne lássák az adatainkat?

- Az EESZT-be került betegadatokat és dokumentumokat kizárólag a beteg háziorvosa és kezelőorvosa láthatja az egészségügyi szolgáltató medikai rendszerén keresztül. A gyógyszertári rendszerek csak a receptadatokat érik el, így a patikus és a gyógyszertári szakasszisztens csak a még ki nem váltott receptek adataihoz férhetnek hozzá.

Az EESZT-be a jogosult felhasználók kétfaktoros azonosítást követően léphetnek be, melynek sorá elektronikus személyi igazolványukkal vagy egyes kivételes esetekben ún. egyszer használatos jelszót generáló eszköz segítségével azonosítják magukat. Szintén fontos biztonsági elem, hogy minden hozzáférést naplóz a rendszer, amit az ellátott a lakossági portálon saját adatkezelési naplójában követhet nyomon.

Mivel az EESZT működését és adatkezelését törvények szabályozzák, külön engedélyezés, hozzájárulás nem szükséges, hogy kezelőorvosa, háziorvosa az ellátások során hozzáférhessen az adataihoz. A rendszer alapbeállítása szerint a különösen érzékeny adatok, mint a nemi betegségekre, addiktológiai és pszichiátriai, valamint HIV/AIDS betegségekre vonatkozó adatok általánosan nem, hanem csak az adott szakterületen dolgozó kezelőorvosok számára elérhetőek. Ugyanakkor minden ellátottnak megvan a lehetősége, hogy a lakossági portál felületén ( www.eeszt.gov.hu ) a digitális önrendelkezés keretében szabályozza - korlátozhatja vagy éppen engedélyezheti - az EESZT-be kerülő adatai hozzáférhetőségét. A lakossági portálra ügyfélkapus azonosítás és TAJ-szám megadása után lehet belépni, de lehetőség van az önrendelkezés megtételére személyesen, a kormányablakoknál is.

A TAJ-kártya szerepe

- Kapunk értesítést, ha valaki lekérdezett rólunk valamit? Ezeket hol lehet megtekinteni?

- A lakossági portál felületén a digitális önrendelkezés keretében állítható be, hogy minden esetben, ha adat kerül az EESZT-be e-mail-értesítés érkezzen a személyes információk menüpont alatt megadott e-mail címre. A jövőben külön modulszolgáltatás keretében lesz majd elérhető az értesítési szolgáltatás, amelynek keretében e-mail- és sms-értesítést is be lehet majd állítani választott eseményekre, így adatfeltöltésre, módosítására, törlésére és lekérdezésére, vagy a saját fiók elérésének esetére.

- Mikor és kinek kell felmutatnunk a TAJ-kártyát?

- Az egészségügyi ellátás hazánkban TAJ-alapon történik, ezért minden esetben - ahogyan eddig is volt - szükséges a beteg TAJ számának azonosítása. Ez minden ellátás alapja, legyen szó háziorvosi ellátásról, szakorvosi vizsgálatról, kórházi kezelésről vagy vényre rendelt és vényköteles gyógyszerek, készítmények kiváltásáról.

Az új tárolóelemmel rendelkező elektronikus személyi igazolványok már tárolják tulajdonosa TAJ-azonosítóját is, ezért annak használatával a jövőben már nem kell külön a TAJ-kártyát is bemutatni. Ennek lehetőségét november közepétől fokozatosan vezetik be az egészségügyi szolgáltatók.

- A régi, bordó személyivel rendelkezők hogyan válthatják ki ezután a recepteket?

- A betegellátás hazánkban TAJ-alapon történik, így az egészségügyi ellátások során a régi, bordó személyi igazolvány mellé ugyanúgy be kell mutatni a TAJ-kártyát, mint eddig is. A receptek hagyományos módon, nyomtatott felírási igazolással történő kiváltásához nincs szükség okmányra. Ha papír nélkül, TAJ-alapon kívánja valaki kiváltani a saját receptjeit, akkor a régi személyi igazolvány és a TAJ-kártya bemutatásával megteheti.

- A magánrendelők mikortól és milyen módon csatlakoznak a rendszerhez?

- A magán egészségügyi szolgáltatóknak 2018. november 1-jéig kell csatlakozniuk a rendszerhez, így ettől a dátumtól kötelező adatot szolgáltatniuk az EESZT felé. De bármely magánszolgáltató előbb is csatlakozhat az úgynevezett Térhez, és onnantól használhatják az EESZ szolgáltatásait, feltölthetik a kezelés során keletkezett adatokat és dokumentumokat, valamint lekérdezhetik a beteg EESZT-ben tárolt adatait és dokumentumait.

- Nem kell már elmenni az orvoshoz, hogy felírja a rendszeresen szedett gyógyszert? Elég, ha odatelefonálunk, az orvos felviszi a rendszerbe, mi pedig egyenesen a patikába mehetünk kiváltani?

- A jelenleg érvényben levő jogi szabályozás szerint gyógyszert csak betegellátási esemény keretében lehet rendelni, tehát amint eddig, úgy ezután is személyesen kell megjelenni az orvosnál a receptekért. Új lehetőség azonban, hogy nem kell visszamenni az orvoshoz, amennyiben valamilyen hiba van a recepten, mert rontott vények esetében a gyógyszertár telefonon egyeztethet a felíró orvossal, aki azonnal javíthatja az e-receptet, és a beteg ki tudja váltani a patikában.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra