Döntöttünk, ki így, ki úgy: ők lettek az év kórházai 2008-ban!

Négy évvel ezelőtt indult útjára az Év Kórháza internetes szavazás. Az elmúlt négy év mindegyikében éles verseny alakult ki a versengő kórházak között, ám a múlt év minden eddiginél izgalmasabb volt. Hogy kik lettek a legjobbak? Most ez is kiderül!

Vállaljuk a véleményünket?

Amikor négy évvel ezelőtt az első szavazás meghirdetésén gondolkoztunk, bíztunk abban, hogy megtörik egy sok évtizedes gyakorlat. Most, négy év után végre kijelenthetjük, hogy az álmunk valóra vált: sok tízezren merik vállalni véleményüket a hazai egészségügyi ellátásról, akár a pontok szintjén, akár az intézmények fórumában is. Meglepő, hogy az egészségügy miért volt évtizedekig ilyen furcsa helyzetben: mindenkinek megvolt róla a véleménye, de a számok valahogy mindig mást mondtak. Még a rendszerváltás után is éveket kellett várni az első nyilvánosságra hozott listákra, ám ezeken a kórházak neveit gondosan kódszámok mögé rejtették, amelyeket pedig csak a beavatottak ismertek. Persze a hivatalos magyarázat szerint ezek olyan szakmai mutatók, amelyek alapján nem tudunk különbséget tenni a kórházak között. Mi mégis kíváncsiak voltunk rá, milyennek érezzük igazából ezeket az intézményeket mi, betegek. Ez hívta életre a szavazást, amely 2008-ban már negyedik alkalommal bizonyította be: a kórházak sokkal többek, mint gyógyító intézmények.

Mitől lesz jó egy kórház? Erről mindenkinek más jut eszébe: van, akinek a legfontosabb a gyors és tökéletes gyógyulás, míg mások az elkötelezett és kedves személyzetet kedvelik. Nem mellékes azonban az sem, hogy milyen környezetben található meg a kórház, és milyen felszereltségű, hiszen ezek is döntően befolyásolhatják a betegség leküzdését. Mindezeket csak az tudhatja igazán, aki rövidebb-hosszabb ideig a saját bő­rén érezte, hogyan működik a mai magyar egészségügy.

Voks, kattintásra

Hogyan lehetett szavazni? Az Év kórháza szavazás oldalán minden egyes kórháznak, klinikának saját adatlapja van, ahol ötféle szempont alapján, az iskolai értékelésnél már megszokott módszerrel lehetett értékelni, mennyire tartjuk jónak az adott intézményt a kategóriában. Három hónapon át, 2008. október elsejétől egészen az óév végét jelző harangütésig bárki szavazhatott az intézmények oldalán. Éjfél után azonban a szigorú program bezárta a véleménynyilvánítás ezen módját, majd a kattintások zárt adatbázisát csak az első munkanapokon vettük elő. Ekkor a beérkezett szavazatok átlagai alapján minden kategóriában pontos rangsort tudtunk megállapítani. Az Év kórháza 2008 címet pedig az az intézmény kapta, amelyiknek összesített, minden kategóriát figyelembe vevő átlaga a legjobb lett.

Amikor az értékelés kategorikus

A különböző kategóriák szerepe akkor válik igazán fontossá, ha objektív képet akarunk alkotni a kórházakról, hiszen mindegyik más adottságokkal rendelkezik, illetve azokat különböző módon használja ki. Nézzük, milyen szempontokat lehetett értékelni a szavazás során! Kezdjük a talán legfontosabbal, az orvos-szakmai ellátással. Itt volt értékelhető mindaz, amit csak az orvosok nyújthatnak. Ám mivel egy kórházban az orvosok munkáját számos, szintén nagyon fontos szakdolgozó is segíti (például nővérek, gyógytornászok, dietetikusok, betegszállítók), az ő munkájukról az ápolás és szakszemélyzet kategóriában lehetett voksolni. Bár betegként ezt nehéz megítélni, kíváncsiak voltunk arra is, milyen az intézmény felszereltsége, mennyire modern műszerekkel dolgozik.

Minderre az infrastruktúra kategóriában lehetett pontot adni. Ha kórházba kerülünk, az ott kapott ellátás pótolja mindazt, amit az otthonunkban megszoktunk, ezért az ellátás kategóriában lehetett értékelni az étkezések mennyiségét és ízletességét, vagy éppen a szobák komfortját is. Végül, de nem utolsósorban pedig külön pontozható volt a kórház fekvése, az épületek és a kórtermek állapota, tisztasága is a környezet és tisztaság kategóriában.

Rekordközelben

Bár az első év százezret meghaladó szavazatszámát most nem sikerült elérni, különösen sok voks érkezett a múlt évben. Egészen pontosan 91.003 látogatónk gondolta úgy, hogy véleményt nyilvánít egy vagy több egészségügyi intézményről. Ez az elmúlt évek rekordja, pedig ebben a múlt év végére megnyugodni látszott a közhangulat az egészségügyi témák terén. Nagyon kis mértékben ugyan, de tovább csökkent a szavazatok átlaga is, amely a vélemények megosztottságát mutatja. Ebben az évben az Év kórháza címhez a múlt évinél hajszálnyival ugyan, de alacsonyabb átlag is elegendő volt, hiszen a most nyertes vidéki intézmény 3,890 ponttal végzett az élen (2007-ben ehhez még 3,965 pontra volt szükség).

Az Év kórháza 2008 nyertese

Egyetlen fontos információ maradt még hátra, mielőtt megtudnánk, ki nyerte a múlt évi szavazást. Fontos elmondanunk, hogy a szavazás az Önök, látogatóink véleményét tükrözi, tehát semmiképpen sem reprezentatív. Nem is objektív, hanem főleg szubjektív szempontokat vehettek figyelembe a voksolás során, így nem kívánunk abszolút rangsort felállítani. Célunk egyszerűen az volt, hogy Önök elmondhassák, hol érezték magukat a legjobban, amikor problémájuk, betegségük miatt kórházba kerültek.

Látogatóink szavazatai alapján az "Év kórháza 2008" címet a miskolci bemutató cikkünket!

A dobogósok

Második helyen a budapesti Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karának Kardiológiai Központja végzett, majd őt szorosan követi a Zirc Városi Erzsébet Kórház-Rendelőintézet a harmadik helyen. Rövidesen róluk is részletes bemutató cikket olvashatnak portálunk oldalain, helyezésükhöz szintén gratulálunk!

Kik lettek a kategóriák legjobbjai?

Az orvos-szakmai ellátás, ápolás és szakszemélyzet, valamint az infrastruktúra kategóriában a fődíjas lett az első, míg a környezet és tisztaság kategóriában az összesített harmadik helyen végző zirci intézmény, a Zirc Városi Erzsébet Kórház-Rendelőintézet diadalmaskodott. Az ellátás kategória élén a Dombóvári Szent Lukács Egészségügyi Közhasznú Társaság végzett.

Az elmúlt évek fődíjasai

A három évre visszatekintő program első fődíjasa a budapesti "Sportkórház", azaz az Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet kapta a legtöbb szimpatizáló szavazatot, és vele az értékes címet és díjakat.

Az idei Év kórháza szavazás főtámogatója a Pfizer volt, aki immár negyedik alkalommal vállalta a nyeremények finanszírozását.

Gratulálunk minden nyertesnek! Nézze meg az összesített rangsort is!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra