Divat lett a plasztikáztatás

Egyre korábban csináltatnak plasztikai beavatkozásokat a fiatalok - közölte Hegedűs Beáta esztétikai orvos. Véleménye szerint ez a közösségi médiának tudható be.

A közösségi média hátránya, hogy a fiatalok a manipulált képekkel azonosítják az elismertséget, a jólétet és a szeretet, ezért hasonlítani szeretnének ezekre a képekre. A plasztikai műtétekről sokan interneten, laikusok véleménye alapján tájékozódnak, azonban nagyon fontos, hogy az emberekhez valós információk jussanak el a beavatkozások menetéről és lehetséges szövődményeiről - emelte ki a szakember.

Bár ma már kozmetikusok és sminktetoválók is végeznek beavatkozásokat, a legjobb, ha orvost bízunk meg ezekkel a feladatokkal. A szakembereknek ugyanis anatómiai ismereteik is vannak, szövődmények esetén pedig írhatnak fel gyógyszert is - tette hozzá.

plasztika, plasztikai műtét, plasztitikai beavatkozás, esztétikai műtétek,
Egyre korábban csináltatnak plasztikai beavatkozásokat a fiatalok. Fotó: iStock

Szikével állítják helyre az önbizalmat

Ahogy már korábban is megírtuk , a szépészeti célú műtétek többnyire azt a célt szolgálják, hogy az ideális külsőre vágyó páciensek nagyobb önbizalmat szerezzenek az életben. A plasztikai sebésznek viszont nemcsak mesterségbeli tudással, hanem emberismerettel és esztétikai ismeretekkel - például az arányok, formák egyensúlyának megtaláláshoz szükséges képességekkel - is rendelkeznie kell.

Hogyan készüljünk fel a plasztikai műtétre? A válaszért kattintson ide!

A legnépszerűbb beavatkozások közé tartozik a mellnagyobbítás és -felvarrás, a zsírleszívás, a hasplasztika, az orrplasztika, a fülplasztika és az arc formázása is. A legtöbb műtétet altatásban vagy helyi érzéstelenítéssel végzik, és körültekintő vizsgálatok előzik meg a beavatkozást.

A legdivatosabb műtétek

A mellnagyobbítás már negyven éve az egyik leggyakrabban végzett plasztikai beavatkozás. Lényege, hogy egy implantátumot helyeznek be a mell szövetei alá, így a beavatkozás végeredményeként az eredeti méreténél nagyobb, de teljesen természetes tapintású, formájú és viselkedésű melleket kapnak a páciensek. A megnyúlt, megereszkedett, lógó mellek eredeti helyzetének, alakjának és feszességének helyreállítását pedig mellfelvarrással tudják megoldani.

A zsírleszívás a hetvenes években robbant be a köztudatba és azóta egyre nagyobb népszerűségnek örved. Célja a bőr alatti zsírszövet eltávolítása. Ennél a műtétnél egy rövid, néhány milliméteres metszésen keresztül egy speciális fém kanült vezetnek a bőr alá, majd - vákuum segítségével - eltávolítják a hason, a csípőn, a combon és a fenéken megtelepedett zsírréteget. A hasplasztikát pedig akkor ajánlják a szakorvosok, ha terhesség vagy nagymértékű fogyás után a bőr olyannyira kinyúlt, hogy magától már nem képes az eredeti állapotára visszahúzódni.

A plasztikai sebész legfőbb fegyverei a szike és a különböző fogók, azonban egyre népszerűbbek azok a beavatkozások, amelyeknél a szike helyett az injekciós tű a "főszereplő". Így egy egyszerű, néhány perces ambuláns kezelés után már látványos az eredmény. Ezen eljárások közé tartozik a botox, a ráncfeltöltés és az ajakvastagítás is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra