Díjazná a legszimpatikusabb orvost?

Január elsejéig meghosszabbították az Astellas Év orvosa 2012 pályázatát, így addig lehet beküldeni azokat a történeteket, amelyekből kiderül: ki a legjobb orvos.

A Pályázati Felhívásban jelzett decemberi dátum helyett 2013. január 1-jén éjfélig még bárki beküldheti saját kezelése, gyógyulása történetét az Év orvosa pályázatra, s jelölheti ezzel kedvenc orvosát az Astellas-díjra . Idén különösen érdemes jelölni, mivel a történetbeküldők között a pályázat végén értékes ajándék talál majd gazdára.

Az október elején indult, immár hatodik pályázati időszakban már eddig is sok, hálát és köszönetet sugárzó beszámoló érkezett a szervezőkhöz. A határidő módosításával szeretnék elősegíteni, hogy 2012-ben ismét rekordszámú történet szülessen, s ezáltal idén is kiemelkedően sok, nagyszerű orvos munkáját, napi tevékenységét ismerhesse meg a nyilvánosság.

"Minden ilyen történet egyben újabb bizonyíték arra, hogy a sokszor méltatlan körülmények között dolgozó kiváló hazai orvosaink emberségből és szakmai felkészültségből a mindennapokban legtöbbször jelesre vizsgáznak" - nyilatkozott a bejelentéssel kapcsolatban Morva Gábor pályázati programvezető.

A kiemelkedő gyógyító teljesítményeket, az emberséget és a jó orvos-beteg kapcsolatot fókuszba helyező Astellas-díj - Az év orvosa pályázat az elmúlt évek során 700-nál is több kiváló orvosra irányította rá a figyelmet. Közülük 18-an ma már Astellas-díjasok. Munkájuk, teljesítményük a gyakorló szakemberek számára követhető példát, a pályára készülőknek pedig reális életutat jelent. A jövő orvos generációinak motiválásában egyre fontosabb szerep jut az elismerésnek.

Az Év orvosa pályázat évről-évre azért igyekszik tenni, hogy ez az elismerés a mindennapokban is egyre erősebben legyen jelen, hiszen a megbecsült orvos és a felé bizalommal forduló beteg együttműködésénél aligha lehet kedvezőbb közeg a gyógyítás során.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra