Csongrád megyében gyógyít az év orvosa

Átadták a hetedik alakommal meghirdetett "Az év praxisa a Kárpát-medencében" pályázat díjait. A hazai orvosok között egy Csongrád megyei, a határon túliaknál pedig egy erdélyi szakember nyerte el a legmagasabb kitüntetést.

A tavaly decemberben immár hetedik alkalommal útjára indult pályázatra több mint 350 ajánlás érkezett Magyarországról, valamint Erdélyből, Ukrajnából és a Felvidékről. Közülük választották ki azt a 10-10 hazai és határon túli orvost, akiket díjakkal jutalmaztak. A végső sorrendet az evpraxisa.hu oldal szavazói döntötték el - idén mintegy 90 ezer voks érkezett be. Az év hazai praxisa kitüntetést dr. Ávéd János mindszenti háziorvos érdemelte ki, míg a határon túli szakemberek között a mádéfalvai dr. Kovács Rozália végzett az első helyen.

Hetedik alkalommal díjazták az év hazai és határon túli praxisait
Hetedik alkalommal díjazták az év hazai és határon túli praxisait (fotó: Az év praxisa díj/Facebook)

"E pályázat legfontosabb mondanivalója, hogy mi a Kárpát medencében összetartozunk. Amikor a II. világháború után elődeink nekiláttak újjáépíteni az országot, a magyar egészségügyi ellátórendszer szervezésekor figyelembe vették azt a szempontot, hogy a határon túli honfitársainkról is gondoskodnunk kell. Ez igaz volt Trianon után is, amikor frissek voltak a sebek - amikor a békediktátum területe kétharmadával és 3,3 millió magyarral csonkította meg a történelmi Magyarországot -, de igaz most is, amikor ezek a sebek már nem frissek, hanem krónikusak. Az viszont mit sem változott, hogy nekünk ugyanúgy gondoskodnunk kell határon túli honfitársainkról, hiszen ugyanúgy összetartozunk és ugyanúgy együtt kell építenünk azt a kulturális jövőt, amely a most élő magyarságot összetartotta, összetartja és remélhetőleg a jövőben is össze fogja tartani. Ezért külön örülök annak, hogy idén is, csakúgy, mint tavaly, a hazai praxisok mellett a felvidéki, az ukrajnai, az erdélyi magyar orvosok is bekerültek a díjazottak közé" - fogalmazott köszöntőjében a pályázat Facebook oldalának beszámolója szerint dr. Szentes Tamás országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár.


Gerinctorna

További cikkek
Hozzászólások

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+5, +14 °C
Minimum:
+1, +6 °C

Hazánkban pénteken délelőtt a ködök sokfelé tartósan megmaradnak, helyenként fokozatosan kisüt a nap, csapadék nem várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag