Bulgária hazavárja az ápolónőket

Bulgária az elítélt ápolónők kiadását kérte Líbiától - ugyanezt sürgeti az Európai Unió és az Egyesült Államok is. Sarkozy francia elnök hamarosan Tripoliba utazik.

Bulgária hivatalosan is elindította tegnap a kiadatási eljárást a Líbiában fogva tartott ápolónők és palesztin orvos ügyében. - Számunkra csak azután zárul le az ügy, hogy az egészségügyi dolgozók visszatértek bolgár földre, és azon dolgozunk, hogy ez mielőbb megtörténjék - közölte Szergej Sztanisev bolgár miniszterelnök Szófiában. Tévéértesülés szerint Tripoli azonban feltételhez köti a rabok hazaengedését.

A líbiai igazságügyi tanács kedden változtatta életfogytig tartó börtönbüntetésre az öt bolgár ápolónőre és a (nemrég bolgár állampolgárságot kapott) palesztin orvosra még tavaly kiszabott halálos ítéletét. A hat egészségügyi dolgozót több mint négyszáz líbiai gyermek HIV vírussal való szándékos megfertőzésével vádolták - írja az MTI .

Borisz Velcsev bolgár főügyész közlése szerint Szófia már szerdán - egy 1984-es egyezmény alapján - hivatalosan is kérte Tripolitól a hat elítélt kiadatását. Ennek értelmében a két ország idegenben elítélt állampolgárai saját hazájukban tölthetik le a büntetésüket. Egyelőre senki sem tudja megmondani, mikor térhetnek haza a nyolc és fél éve az észak-afrikai országban raboskodó egészségügyiek.

Az ügy elhúzódását sejteti, hogy Líbia - legalábbis a bolgár bTV értesülése szerint - feltételekhez köti az ápolónők kiadatását. Tripoli állítólag azt szeretné, ha Bulgária állná azoknak a fertőzött gyerekeknek a külföldi taníttatását, akiknél még nem jelentkezett az AIDS-betegség.

Közben egy líbiai bíróság ejtette az öt bolgár ápolónő és a palesztin orvos ellen felhozott rágalmazási vádat. Az egészségügyi dolgozók ellen egy rendőr kezdeményezett eljárást, mert azt vallották: kínzás hatására ismerték be, hogy szándékosan fertőztek meg HIV vírussal több mint négyszáz gyermeket.

Megkönnyebbülve fogadta az Európai Bizottság, hogy életfogytiglani börtönbüntetésre enyhítették a halálos ítéletet. José Manuel Barroso bizottsági elnök és Benita Ferrero-Walder külkapcsolatokért felelős EU-biztos jelezték: olyan megoldást tartanak kívánatosnak, amely lehetővé tenné, hogy az öt ápolónő és az orvos a lehető leghamarabb elhagyhassa Líbiát, és az EU területére szállíthassák őket.

Nicolas Sarkozy francia elnök telefonon beszélt Moamer el-Kadhafi líbiai vezetővel, akinek jelezte, hogy a "következő napokban" az észak-afrikai országba készül utazni. Sarkozy Párizsban kiadott közleményében örömét fejezte ki a bolgár egészségügyi dolgozókra kiszabott halálbüntetés enyhítése miatt. Múlt csütörtökön Sarkozy neje, Cécilia Sarkozy járt nem hivatalos látogatáson Líbiában, ahol az ápolónőkkel és orvossal, a HIV vírussal megfertőzött líbiai gyermekek családtagjaival, valamint Kadhafival is találkozott.

Az Egyesült Államok is felszólította a líbiai kormányt: találja meg a módját annak, hogy a bolgár ápolónők visszatérhessenek szülőhazájukba.

Nem az EU fizette a kártérítést

A HIV-fertőzött líbiai gyermekek családjainak járó kártérítést Líbia fizette ki - nyilatkozta osztrák és bolgár rádióállomásoknak Benita Ferrero-Waldner, az EU külügyi biztosa. Kifejtette: az unió teljesítette a Líbiával kötött megállapodást, de nincs arról szó, hogy fizetett volna. Az összeg a Kadhafi Alapítványtól ered, tehát líbiai pénz. A családokkal a Kadhafi Alapítvány tárgyalt, amelynek vezetője a líbiai államfő fia. A kárpótlási pénz a Szófia és Tripoli által 2005-ben, az EU védnöksége alatt létrehozott úgynevezett bengázi alapból származik - mutatott rá az osztrák biztos. Az alaphoz hozzájárult az Egyesült Államok is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra