Bőrrák elleni vakcina

Kövessen minket!

Tíz éven belül elkészülhet egy olyan vakcina, amely megelőzheti a bőrrák egyes fajtáit - jelentette ki hétvégén egy méhnyakrák elleni védőoltást kifejlesztő ausztrál kutató.

Ian Frazer professzor elmondta, hogy az oltóanyag az állatkísérletekben sikeresnek bizonyult, és a humán kísérletek már jövőre megkezdődhetnek.

"Megtaníthatjuk az immunrendszernek azt a trükköt, amelyre ahhoz van szüksége, hogy az oltóanyag segítségével viszonylag könnyen felvegye a harcot az ezeket a bőrrákokat okozó vírusok ellen, de az igazi kihívást az jelenti, hogy tudjuk rávenni arra, hogy a megfelelő helyre jusson, és a megfelelő tevékenységet fejtse ki. Mi viszont rájöttünk arra, hogyan lehet leküzdeni ezt az akadályt."

Frazer bejelentette, hogy a vakcina védelmet nyújt az úgynevezett pikkelysejtes bőrrák ellen, a halálosabb melanómák ellen azonban nem. Azt is elmondta, hogy az 1985-ben megkezdett kutatásból az oltóanyag tényleges kifejlesztéséig még körülbelül egy évtizedre lesz szükség.

"Ennyi ideig tartott rájönnünk, hogyan működik az immunrendszer a bőrben, hogy megtehessük a szükséges lépéseket az áttöréshez" - nyilatkozta a Queensland Egyetem kutatója. "Ha az emberekben is működik, óriási előrelépést fog jelenteni."

A védőoltást 10 és 12 év közötti gyermekek esetében lehet majd alkalmazni a bőrrák megelőzése érdekében, mely betegség csak Ausztráliában évente körülbelül 1600 halálos áldozatot követel. A napos országban közel 400 000 embert diagnosztizálnak bőrrákkal évente, és a rákbetegségekkel foglalkozó szakorvosok szerint még ha az oltóanyag beválik is az emberekben, nem szabad abbahagyni a nap elleni védelem alkalmazását.

David Currow, a kutatást és oktatást segítő kormánytestület, a Cancer Australia vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a védőoltás nem az összes bőrrák típust előzi meg.

"Amint azt a méhnyakrák esetében is láthattuk, a méhnyak rákos megbetegedéseinek 70 százalékával elbánik az oltóanyag, 30 százalék esetében azonban tehetetlen. Ugyanez a helyzet a bőrrák védőoltásával is. Ebből az következik, hogy az egyik leghatékonyabb dolog, amit tehetünk az, hogy a napsugárzás behatásának csökkentésével a bőrünkre korlátozzuk a betegség kockázatát."

Copyright AFP [2008] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com
Életmódváltók

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Olvassa el kapcsolódó cikkeinket

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
0, +5 °C
Minimum:
-5, 0 °C

Hazánkban hétfon délelőtt keleten több órára kisüt a nap, nyugaton megnövekszik a felhőzet és kisebb havazás lehet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag