Biztosan nem fertőződött meg hepatitis C-vel?

A hepatitis C vírus elleni küzdelem fontos állomásaként egy egyszerű és fájdalommentes szűrési módszert mutatott be csütörtökön a Májbetegekért Alapítvány. Az új nyálteszt pár perc alatt kimutatja a beteg esetleges érintettségét, amely azért is számít mérföldkőnek, hiszen így lehetővé válik a betegség korai stádiumban való felismerése.

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyezési Hatóság (FDA) ez év nyarán jegezte be azt az egyszer használatos gyorstesztet, mely a HCV vírus antitestjeinek kimutatására szolgál. A fájdalommentes vizsgálatot javasolt orvosi felügyelet mellett végezni, melynek eredménye 20 perc után válik láthatóvá.

A hepatitis C vírus korunk egyik legveszélyesebb és legalattomosabb betegsége, hiszen az első tünetek észleléséig akár a máj 70-80 százalékát is képes tönkretenni. Magyarországon évente körülbelül 3000 beteg májzsugorodásáért felelős ez a kizárólag vér útján fertőző vírus, mely időben felismerve jó eséllyel gyógyítható.

"A fertőzés eleinte nagyon enyhe tüneteket mutat, például fáradékonyság vagy enyhe emésztési zavarok, így gyakran véletlen, más okból elvégzett laboratóriumi vizsgálatok során derül csak ki. Pedig mára a tudomány olyan szűrési módszereket dolgozott ki, melyekkel nagyon egyszerűen, néhány perc alatt és mindenféle kellemetlenség nélkül megállapítható a vírus jelenléte a szervezetben" - nyilatkozta Dr. Telegdy László hepatológus főorvos, a Májbetegekért Alapítvány elnöke.

Ha valaki a www.majmoly.hu oldalon kitöltött teszt alapján úgy gondolja, esélyes, hogy hepatitis C-vel fertőzött, mindenképpen keresse fel háziorvosát a feltételezett fertőzés után három hónappal, hiszen így elkerülhető a fals negatív szűrési eredmény - javasolta Újhelyi Eszter, a Szent László Kórház Központi Immunológiai Laboratórium vezetője a sajtó képviselőinek tartott tájékoztatón.

A rendezvényen néhány közéleti szereplőt, köztük Zimány Lindát és Nacsa Olivért is az új nyálteszt segítségével szűrték Hepatitis C ellen, és minden jelenlevőről kiderült, hogy egészséges.

A Hepatitis Világszövetség adatai szerint a világon minden tizenkettedik ember hepatitis B vagy C fertőzött. Többségük nem is tud a betegségéről, annak ellenére, hogy a kétféle hepatitis évente több mint másfél millió ember halálát okozza. Míg a hepatitis B ellen létezik védőoltás, amellyel akár egész életre szóló védettséget lehet szerezni, a hepatitis C ellen kizárólag odafigyeléssel lehet védekezni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Késő délután melegfronti hatás érezhető, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel járhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra