Beültetett hallókészülék segít a kombinált hallássérülteken

Első ízben alkalmazták a világszerte újdonságnak számító, kombinált hallássérüléssel rendelkező emberek számára kifejlesztett implantálható hallókészüléket a németországi Hannoverben.

A középfül-implantátummal mintegy félmillió olyan érintetten lehet segíteni, akik egy szokványos hallókészülékkel nem hallanak elég jól, ugyanakkor a cochleáris implantátum beültetéséhez túl jó a hallásuk - közölte a hannoveri Orvosi Főiskola a Die Welt című német lap . Léteznek különböző gyártók által előállított beültethető hallókészülékek, az új azonban más rendszeren alapul.

Az úgynevezett DACS (Direct Acoustic Cochlear Simulator) olyan embereken is segíthet, akiknél zavart a középfül hangvezetése, és emellett bizonyos fokú belsőfül(csiga vagy cochlea)-alapú hallássérülésben is szenvednek. Eddig az ilyen típusú hallászavarra nem létezett megfelelő ellátás - közölte a főiskola. Hannoverben már 13 betegnek ültették be az új készüléket. Egyikük, Jürgen Hofmann többszöri hirtelen hallásromlás után már egy szendvicset sem tudott venni kommunikációs problémák nélkül. Beszédértése hagyományos hallókészülékkel ötven százalék volt, a DACS beültetése után újra száz százalékosan ért.

A DACS-hallásrendszer külső része úgy néz ki, mint egy hallókészülék. A tulajdonképpeni beültetett rész áthidalja a károsodott középfület, és csupán mechanikai úton stimulálja a belső fülben lévő folyadékot - magyarázta a működés elvét Hamidreza Mojallal audiológus, orvosi műszerész. A készülék egyelőre a klinikai tanulmány stádiumában van, ezért eladási ára még nincs.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra