Az orvosi szokások miatt nem értjük a zárójelentéseket

A berögzött szokások miatt íródnak latinul, rövidítésekkel teletűzdelve a zárójelentések. Magyarországon senki nem vállalta fel eddig, hogy az orvosok írásban érthető nyelven kommunikáljanak a beteggel.

A betegekkel való hatékony kommunikációról Pongrácz József házi gyermekorvos, a kecskeméti Bagoly Egészségház vezetője beszélt az InfoRádióban. "Nekem mindig vesszőparipám volt, hogy úgy beszéljek a betegekkel, hogy megértsék . Hozzátette, hogy a vizsgálatokban lehet latinul írni, mert ott mindenki azon a nyelven írhat, ahogy a kórházban dolgozik. Az összefoglaló zárójelentést viszont magyarul kell írni.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke korábban azt mondta, hogy mivel ezek a zárójelentések az orvosok közötti kommunikációt segítik, és az egyik orvos írja a másik orvosnak, orvosi nyelven, latinul jegyzik fel azt. Pongrácz azonban ezzel nem ért egyet, szerinte a zárójelentés a betegnek szól. "Úgy gondolom, hogy az orvosok akkor kommunikálnak egymással, amikor konzíliumot kérnek" - fogalmazott.

A berögzött szokások miatt íródnak latinul, rövidítésekkel teletűzdelve a zárójelentések

Náluk a kecskeméti Bagoly Egészségházban egészségmegőrző szűrővizsgálatokat végeznek, s az orvosok a vizsgálatokhoz csak egy rövid véleményt írnak. Azt egészítik ki egy-két nappal később a laboreredmények birtokában. Utána pedig az összefoglalót egy másik orvos írja, aki magyar nyelvre átírja, összegzi az eredményeket - közölte az intézmény vezetője. Szerinte Magyarországon senki sem vállalta fel, hogy a szokásokon túllépve érthető módon kommunikáljon írásban a beteggel.

Ábrákkal, rajzokkal magyaráznák el a laborleletek és orvosi papírok adatait, hogy mindenki megértse azokat. Részletek!

Forrás: inforadio.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra