Az egynapos sebészet mentheti meg az egészségügyet

Tavaly közel 2,4 millió beteget bocsátottak el a hazai kórházak osztályairól, miközben csupán 249 ezer embert kezeltek egynapos ellátás keretében - írta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) adatai alapján a hétfői Magyar Nemzet.

A lap szerint az egyik legjobb mutatója a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórháznak van, itt tavaly több mint 32 ezer beteget bocsátottak el az osztályokról, miközben csaknem hatezer egynapos ellátási esetet listáztak, vagyis az összes páciens 15 százaléka még aznap hazamehetett a beavatkozás után.

Több egynapos sebészeti beavatkozásra lenne szükség

Bodnár Attila, a kórház igazgatója a lapnak elmondta: nagy változást hozhat az egynapos sebészeti ellátás alkalmazásának gyakoriságában, hogy egy idei rendelet szerint az egynapos sebészeti műtéteket már az értékükön finanszírozzák, vagyis ugyanakkora összeget kap a műtétre a kórház az OEP-től, ha bent tartja a beteget, mintha hazaengedné. A szakember szerint a változtatás arra ösztönözheti az intézményeket, hogy több egynapos sebészeti beavatkozást vállaljanak, ezzel pedig egy nagyobb intézmény akár több tízmillió forintot is spórolhat évente.

Egyre nagyobb az érdeklődés az állami egészségügyön kívül elérhető szolgáltatások iránt. A magánbiztosítók díja kor, egészségi állapot és a választott csomag szerint változik, viszont akár a munkáltató is besegíthet. Részletek!

A kórházi ellátás egyik legköltségesebb eleme ugyanis az úgynevezett hotelszolgáltatás fenntartása. Ennek keretében az épület üzemeltetése mellett a betegek étkeztetéséről és komfortjáról is gondoskodni kell. Mivel a kórházak az egészségbiztosítási rendszer számáraegyre nehezebben finanszírozhatók, sok intézmény általános állapota leromlóban van (elavult ágyak, leromlott állagú és higiéniájú mellékhelyiségek), s az alapellátás kellékeit (például szappan, vécépapír stb.) sem képesek biztosítani. A szükséges forrásokat fizetős (VIP) szobák, kórtermek kialakításával igyekeznek előteremteni a kórházak, s egy-egy éjszakáért akár több tízezer forintot is elkérnek a kényelem, a színvonalas étkeztetés és minőségi környezet fejében.

A financiális egyensúly megteremtésének másik útja azonban nem a bevételek növelése, hanem a költségek ésszerű csökkentése. Kézenfekvő a hotelszolgáltatások kiadásainak mérséklése, az ágyszám-csökkentés és a feleslegessé váló intézmények korszerűen szervezett szolgáltatásokkal való kiváltása. Az egynapos sebészet ezért életmentő megoldás a forráshiánnyal küszködő magyar egészségügy számára. Azaz az egynapos sebészeti beavatkozások számának növelése mindinkább kényszerré válik.

Forrás: MTI

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra