Az ÁNTSZ vizsgálatot kezdeményez a jászsági tüdőszűrési adatok feldolgozásának elhúzódása miatt (2)

Szolnok, 2007. március 27. (MTI) - Állampolgári panaszbejelentésre az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) vizsgálatot kezdeményez a jászsági tüdőszűrési adatok feldolgozásának elhúzódása miatt - közölte az ÁNTSZ regionális szervezete jászberényi kistérségi intézetének megbízott vezetője kedden az MTI-vel.

Egy állampolgár telefonon azért tett panaszt, hogy tavaly augusztusban volt Jászberényben tüdőszűrésen, és csak több mint félév elteltével értesítették, hogy valamilyen problémát fedeztek fel nála a felvételek kiértékelése alapján - mondta Sárközi Mária.

Az ügyben vizsgálatot kezdeményeztek, és ebben közreműködőként felkérték az ÁNTSZ-nél szakmai felügyeletet ellátó regionális pulmonológiai főorvost - tudatta a megbízott vezető.

Mint elmondta, a tüdőszűréstől a felvételek kiértékeléséig korábban is általában két-három hónap telt el, a helyi tüdőgondozóból érkezett információk szerint ez az idő azonban néhány esetben több mint duplájára nőtt.

Arra a kérdésre, hogy az elhúzódás oka lehet-e a leletek kiértékelését végző szakorvosok túlzott leterheltsége, Sárközi Mária azt válaszolta, remélhetőleg a vizsgálat során mindenre fény derül.

A szakember megjegyezte: a kistérségben a tüdőrákos megbetegedések megugrása miatt 2005-től a jászberényi intézet megszigorította a kötelező szűréseken való megjelenést, és ennek tulajdoníthatóan négyezerrel több lakos ment el a vizsgálatokra, mint a megelőző években. A Jászságban 2004-ben 84 embert regisztráltak újonnan diagnosztizált betegként, 2006-ban ez a szám - az idén márciusig feldolgozott adatok alapján - 125-öt tesz ki.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra