Az államtitkár szerint az elmaradt egészségügyi reformokat végre kell hajtani

A többségében orvosokból álló testület tagjai szót értettek a 27 évig klinikusként, legutóbb a budaörsi egynapos ellátást végző intézmény főigazgatójaként dolgozó szülész-nőgyógyásszal. Az államtitkári széket elfoglaló Kovács Attila úgy fogalmazott: a legjobbnak vélt reformlépésekről a gyakorlat állít ki bizonyítványt. Maga az ágazat egészének átalakítását tartotta volna helyesnek, a kórház-átalakítással együtt kellett volna meglépni az alap- és a járóbeteg-szakellátás szerkezetváltását.

Jó benyomást tett a parlament egészségügyi bizottságának tagjaira Kovács Attila, az Egészségügyi Minisztérium két hete kinevezett államtitkára a tegnapi meghallgatáson. A többségében orvosokból álló testület tagjai szót értettek a 27 évig klinikusként, legutóbb a budaörsi egynapos ellátást végző intézmény főigazgatójaként dolgozó szülész-nőgyógyásszal. Az államtitkári széket elfoglaló Kovács Attila úgy fogalmazott: a legjobbnak vélt reformlépésekről a gyakorlat állít ki bizonyítványt. Maga az ágazat egészének átalakítását tartotta volna helyesnek, a kórház-átalakítással együtt kellett volna meglépni az alap- és a járóbeteg-szakellátás szerkezetváltását.

Érdeklődésünkre elmondta: a lehető legszélesebb konszenzusra törekszik az ágazat szakmai szervezeteivel, mert csak a támogatásukkal érhetők el megfelelő változások. Az ágazatban eddig elmaradt reformlépéseket sürgősen meg kell tenni, s egyeztetésekre van szükség a fejlesztési programok kidolgozásában is - tette hozzá.

A bizottsági ülésen tárgyaltak az egészségügyi miniszter asszonynak egy kórházi tanulmányra alapozott kijelentéséről, miszerint a kórházi patológiai és diagnosztikai mutatók eltérnek, s ez azt igazolja, hogy a betegek 22 százalékát félrekezelik. Kijelentése megdöbbenést váltott ki az orvosok és betegek között egyaránt - állítja Csáky András (MDF). Az államtitkár sajnálja, hogy félreértették Horváth Ágnest, a minisztérium szándéka a tanulmánynyal a gyógyítás minőségi mutatóinak kidolgozása volt - mondta.

Keller Éva patológus profeszszor azért nem értékelte az Egerben készített tanulmányt, mert mint mondta: a tudományos világban nem ismert módszerről nehéz véleményt formálni.

(2007.05.24. 12:14)

NTE - Világgazdaság

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra