Az alkoholfogyasztás mérsékli a diabétesz kockázatát?

Tanulmányok sora bizonyította már, hogy az alkoholt mérsékelten fogyasztók körében 30 százalékkal kisebb az esély arra, hogy a későbbiekben diabétesz vagy metabolikus szindróma alakuljon ki, mint azoknál, akik egyáltalán nem fogyasztanak szeszes italt. Egy 6172 fős svájci kutatás során 35-75 éves alanyoknál az alkoholfogyasztás és a fentebb felsorolt betegségek, illetve az inzulinellenállás kapcsolatát vizsgálták.

A résztvevőknél a kutatók négy kategóriát különböztettek meg (saját bevallás alapján): az alkoholt nem fogyasztókat, a kevés alkoholt fogyasztókat (heti 1 ital), a közepes mennyiséget fogyasztókat (heti 14 ital), illetve a nagyivókat (heti 35 és afeletti mennyiség). A résztvevők 73 százaléka fogyasztott alkoholt, és 16 százalék tartozott a közepes, 2 százalék pedig a nagyivó csoportba.

CukorbetegségA többváltozós statisztikai elemzés azt mutatta, hogy az átlagos HOMA-IR (egy speciális inzulinrezisztenciát jellemző változó) a kis mennyiséget fogyasztóknál csökkent, a nagy alkoholfogyasztóknál azonban nőtt. A metabolikus szindróma fokozott előfordulása a következőképpen alakult: az absztinenseknél 24 százalékos, a kevés alkoholt fogyasztóknál 19 százalékos, a közepes mennyiségűeknél 20 százalékos, a nagyivóknál pedig 29 százalékos volt a prevalencia. A diabétesz előfordulása 6, 3,6, 3,8 és 6,7 százalékos értékeket mutatott az említett csoportoknál.

A vérben a trigliceridek szintje alacsonyabb volt a mérsékelt ivóknál, azonban a HDL-koleszterin mennyisége nőtt az alkoholt nem fogyasztókhoz viszonyítva.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra