Ausztrália megváltoztatja a hozzáállását abortuszügyben

Ausztrália feloldotta az abortuszt ajánló családtervezési programok tengerentúli segélyezésére vonatkozó, sokak által bírált tilalmat - jelentette be Stephen Smith külügyminiszter.

Az ausztrál intézkedést megelőzően Barack Obama amerikai elnök visszavonta elődjének tilalmát az amerikai konzervatívok vörös posztójának számító embrionális őssejtkutatás szövetségi finanszírozására.

"Úgy döntöttem, hogy megváltoztatom az Ausztrália tengerentúli fejlesztési segélyprogramjaira vonatkozó családtervezési irányelveket. Bonyolult kérdés, és a kormány tudja, hogy erős álláspontok ütköznek mindkét oldalon" - írta az ausztrál miniszter közleményében.

Smith a segélyezési intézkedések irányelveinek felülvizsgálatát követően adta ki közleményét, mondván, hogy úgy határozott, engedélyezi a segélyezési pénz felhasználását terhesség-megszakításra, mivel ez a tengerentúlon a nőknek ugyanolyan jogokat biztosít, mint az ausztráloknak. Emellett azonban azt is hozzátette, hogy "a családtervezési szolgálat és tanácsadás segítségével az abortusz elkerülése továbbra is az Ausztrália által finanszírozott tevékenységek középpontjában marad." Az ausztrál és a nemzetközi civil szervezetek azonban a jövőben saját filozófiájuk és politikájuk alapján választhatnak a szolgáltatások közül.

Az 1996-ban az előző konzervatív kormány által kiszabott tilalom feloldása viszont ellentmond az elhivatott keresztény hírében álló jelenlegi miniszterelnök, Kevin Rudd személyes meggyőződésének. A balközép Rudd közölte, "megalapozott konzervatív véleményen" van a kérdésben, és nem támogatja a változtatást. Ennek ellenére elismerte, hogy a kormányon lévő Munkáspárt parlamenti képviselőinek körében a többség támogatja a tilalom feloldását, és üdvözölte a kollégái által folytatott "érett" vitát.

A politikai irány változása a hasonló Egyesült Államokbeli reformokat látszanak követni. Hétfőn Obama elnök feloldotta az embrionális őssejtkutatás szövetségi támogatására vonatkozó tilalmat. Az előző államfő, George W. Bush konzervatív kormányzatától megörökölt tilalmat Obama elnöki rendelettel szüntette meg, mivel az elnök elutasította az egészséges tudományos élet és az erkölcsi értékek közötti "hamis választást".

A vallásos konzervatívok úgy vélik, hogy az élet a fogantatás pillanatában megkezdődik, ezért az embriók elpusztítása (ami az őssejtkutatás szükséges mellékhatása) gyakorlatilag egyenértékű a csecsemőgyilkossággal.

Egyes kutatók szerint az őssejtkutatás kecsegtet a legnagyobb reménnyel arra nézve, hogy gyógymódot találjunk a Parkinson-kórra és más degeneratív betegségekre.

Richard Boyd ausztrál őssejtkutató szakember úgy véli, hogy a változtatás "egy rendkívül szerencsétlen féket" szüntetett meg az ausztrál és a nemzetközi kutatók munkájában.

"Szerintem némi nemzetközi ösztönzést ad az őssejtkutatásnak általában. Az lehetetlen, hogy egy olyan szuperhatalom, mint az Egyesült Államok, a világ többi országa mögött kullogjon... Mindnyájunk érdeke, hogy vezesse a nemzetközi versenyt. Az egész terület óriási lendületet kapott. Minél többen dolgoznak ezen a területen, annál jobb" - nyilatkozta a kutató. Boyd, a Monash Egyetem immunológiai és őssejtkutató laboratóriumának igazgatója elmondta, hogy az embrionális sejtek kapacitásuk tekintetében korlátlanok, bármilyen speciális sejttípussá képesek fejlődni.

Ausztrália 2002-ben törvényesítette az embrionális őssejtkutatás állami támogatását, és ma a világ élvonalához tartozik a területen.

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra