Átképzésre egymilliárd

Egymilliárd forint átképzési támogatásra pályázhatnak hamarosan az egészségügyi szerkezetátalakításban érintettek. Becslések szerint ezerötszáz orvosnak kell munkahelyet változtatni, a szakdolgozók száma öt-hatezer lehet.

Végkielégítés jár a munka nélkül maradóknak, amelyet a munkáltatók visszaigényelhetnek a központi költségvetésből. Az alapítványi és gazdasági társaságként működő kórházak dolgozóinak végkielégítését is az állam állja, de erre pályázni kell - idézte Molnár Lajos egészségügyi minisztert a Világgazdaság.

Falus Ferenc országos tiszti főorvos a lapnak elmondta, a kapacitások átalakítását szabályozó törvény szerint jelentősen bővül a rehabilitációs intézmények száma, ám kevés a szakember. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat csak akkor ad a rehabilitációs feladatok ellátására működési engedélyt, ha az intézményben megvannak a szükséges tárgyi és személyi feltételek. Ha nincs rehabilitációs szakember, az egészségbiztosító csupán a krónikus ellátásnak megfelelő díjat fizet a gyógyításért.

A szakminiszter elmondta, a jogszabályi feltételek módosításával könnyítik meg a rehabilitációs szakemberképzést, az orvosok átképzését. A technikai feltételek megteremtésére a héten kiírt 7,5 milliárd forintos pályázat szolgál.

A miniszter bejelentette, elsejétől a népegészségügyi szempontból kiemelt szakmákban - csecsemőellátás, kardiológiai, sürgősségi és traumatológiai ellátás, daganatos betegek gyógyítása - az átlagosnál nagyobb mértékű lesz a finanszírozás javulása. Az ország 52, rákbetegeket gyógyító osztályán pedig duplájára nő a gyógyítási díj, és az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral kötött szerződés garantálja, hogy a kórház a megemelt összeg felét köteles a daganatos betegek ellátására fordítani - mondta a miniszter.

2007-03-29 08:32

Forrás: Világgazdaság

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra