AIDS kezelés: tesztek nélkül

A betegség egyszerű fizikai tüneteit, mint például súlyvesztést vagy lázat vizsgálva legalább olyan hatékony terápiás javaslatokkal lehet előállni, mintha laboratóriumi teszteket is használnának a konkrét beteg állapotának megismerésére - állítja az Egészségügyi Világszervezet

AIDS"A tanulmány eredményei megerősíthetik az Afrikában és Ázsiában dolgozó orvosokat abban, hogy nem teszik kockára több milliónyi betegüket, amikor laboratóriumi tesztek nélkül állítanak fel diagnózist" - közölte Charles Gilks, a tanulmány egyik szerzője és az Egészségügyi Világszervezet HIV gondozó szekciójának koordinátora.

"Valójában a kezeléseik kimenetele majdnem olyan, mint az USA-ban és Európában kezelt betegeké, ahol a laboratóriumi tesztek alapnak gyógyítanak" - írják tanulmányukban a szakemberek.

Az 5 éves túlélés aránya 82 százalék azoknál, akiknél csak tüneteket vizsgáltak, míg a laboratóriumi teszteken is átesettek betegeknél 83 százalék.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint ott, ahol az anyagi források nem elégségesek, az AIDS terápiákat kizárólagosan fizikai tünetek alapján kell megállapítani.

Copyright AFP, [2008] / Translation Medipress

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra