A változtatási tilalommal olykor visszaélnek az önkormányzatok

Budapest, 2007. augusztus 13. (MTI) -A változtatási tilalommal olykor maguk az önkormányzatok élnek vissza, amit az is bizonyít, hogy nemrégiben egymás után rendeltek el változtatási tilalmat jobboldali vezetésű helyhatóságok azért, hogy így "bojkottálják" a kormányzat kórházreformjával összefüggő ingatlan-értékesítéseket - írta a hétfői Népszava.

A lap emlékeztet arra, hogy a XII. és a II. kerület fideszes többségű önkormányzata is ilyen építéshatósági "moratóriumot" rendelt el annak a négy állami fenntartású kórháznak - az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetnek, a svábhegyi gyermekkórháznak, az Eötvös úti és a Mátyás király úti kórháznak - az épületére, amelyek értékesítését a Kincstári Vagyoni Igazgatóság

(KVI) a napokban indította el.

A lépések politikai indíttatása felől kétséget nem hagyva a döntéseket a Fidesz alelnöke jelentette be. Pokorni Zoltán - aki a XII. kerület polgármestere is - indoklása szerint a három évig fenntartható változtatási tilalommal felléphetnek az ingatlanspekulációk ellen. Az Egészségügyi Minisztérium szerint viszont a kiürült és felesleges ingatlanok átlátható módon zajló eladásából származó minden egyes forintot az egészségügy fejlesztésére fordítanák, ezért mindenki érdeke, hogy a lepusztult épületeket minél jobb áron adják el. A KVI a napokban megkezdte két kórházingatlan értékesítését, ám az azokra elrendelt önkormányzati tilalom továbbra is érvényben van, noha az illetékes közigazgatási hivatal a rendeletek visszavonására szólított fel - olvasható a Népszavában.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra