A Szigetre készül? Erre figyeljen!

Igyanak sok vizet a fesztiválra látogatók, ne aludjanak el a napon, és tárolják hűtött helyen az egészségügyi központban a gyógyszereiket - javasolja Szeles Géza, az egészségügyi szolgálat vezetője a Sziget fesztiválra indulóknak.

A vezető elmondta, hogy most még nem okoz akkora gondot a hőség, de a következő napokban a 36 Celsius fokot is elérheti a hőmérséklet, ezért azt javasolja, hogy a fesztiválozók bőven fogyasszanak ásványvizet, legalább másfél litert naponta.

Felhívta a figyelmet: nem tanácsos a napon feküdni, mert az könnyen leégéshez, napszúráshoz, kiszáradáshoz vezethet. A szolgálat önkéntesei ezért folyamatosan köröznek a fesztivál területén, hogy felébresszék a napon alvókat.

Arra is figyelmeztetett, hogy a krónikus betegek hozzák magukkal a saját gyógyszereiket. A fesztiválozók tárolhatják saját gyógyszereiket a szolgálatnál, onnan biztosan nem lopják el, míg az átforrósodó sátorban megromolhat vagy el is vihetik.

Mint mondta: majdnem minden nap előfordul, hogy egy epilepsziás beteg rohamot kap, ezért ők ne tegyék ki magukat fényhatásoknak.

A vezető arról is tájékoztatott: két nap alatt összesen 365 embert látott el az egészségügyi szolgálat a Sziget fesztiválon; a leggyakoribb a bokasérülés. A 365 emberből 14-et szállítottak külső ellátóhelyekre, sebészeti 109, belgyógyászati 56, egyéb ellátás 174 esetben történt. A szolgálat szorosan együttműködik az Országos Mentőszolgálattal, munkájukat pedig önkéntesek is segítik - fűzte hozzá.

A fesztivál elején csúszós volt a talaj, az ázott talajban gödrök keletkeztek, ez okozott gondot. A belgyógyászati esetek nagyon változatosak, a három hete kezelt tüdőgyulladástól a vesebetegségen keresztül a szemészeti, nőgyógyászati problémákig minden előfordult. Ezen kívül asztmások is jelentkeznek, akik nem hozták el a gyógyszereiket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra