A széklet székhelye

A vastagbél és végbél alkotják a bélcsatorna utolsó szakaszát, az utóbelet. Együttes hosszuk körülbelül 150-180 cm. A bélszakasz átlagos átmérője 5-6 cm, űrtartalma 1-2 liter.

A vastagbél

A vastagbél a hasüregben elhelyezkedő fordított U alakú bélszakasz. Rövid volta ellenére a béltartalom hosszú időt tölt el üregében, 12-től akár 60 órát is elidőzhet. Itt szívódik fela bélsárból minden, ami még hasznosítható, főként a nedvesség és a sók. Legfőbb feladata a széklet képzése.

Első szakasza a 7 cm hosszú és ugyanilyen széles vakbél, ami a vékony- és vastagbél találkozásánál helyezkedik el. Valóban vakon végződő zsák, innen kapta a nevét is. Itt csatlakozik be a vékonybél a vakbéllel közösen egy szelepszerűen működő billentyűt kialaktíva, ami megakadályozza a béltartalom visszafolyását.

A vakbélbe nyílik a féregnyúlvány melynek gyulladását tévesen vakbélgyulladás néven ismerjük. Valójában tehát inkább féregnyúlvány-gyulladásnak kellene hívnunk. Szöveti szerkezete, felépítése is arra vall, hogy csökevényes vastagbélrészlet. Nyálkahártyája a vastagbélre jellemző, de nem az emésztésben van szerepe, hanem a manduláinkhoz hasonló nyirokszervként működik, falában számos nyiroktüszővel.

A vastagbél innen a has jobb oldalán fölfelé halad, egészen a májig. A fordított U betű ezen szára a felszálló vastagbél. Itt még tart az emésztés és a tápanyag-felszívódás.

A következő szakasz a harántvastagbél, mely a rekeszizom alatt enyhén lecsüngő ívet formálva jobbról balra halad, viszonylag mozgékony szakasz.

A vastagbél harmadik darabja a leszálló vastagbél. Ezt követően a vastagbél már elválik a hasfaltól és enyhe S-alakú görbülettel átlép a kismedencébe, alakjáról a szigmabél nevet kapta. A leszálló szakaszon és a szigmabélben nitrogéntartalmú vegyületek és olyan mérgező anyagcseretermékek képződnek, melyek, ha sokáig időznek e bélszakaszban, fekélyes gyulladást, rákos szövetelfajulást okozhatnak. A vastagbélrákok 75-80 százaléka az utolsó, 60 cm-es szakaszon alakul ki.

Ahogy a feladat kívánja

A vastagbélfal felépítése is megfelel a zsigeri csöves szervek általános felépítésének, de természetesen vannak a működéséhez igazodó különlegességei is. Falának simaizomzata gyengébb, mint a vékonybélnél, mozgása lassabb. Féregszerű mozgással továbbítja a bélsarat. Külalakja is más, három párhuzamos sorban kiöblösödések látszanak rajta, melyek a bélmozgásokkal változtatják alakjukat.

A bélfalon belülről mély, kriptaszerű kiöblösödések láthatók. A naponta a vastagbélbe érkező béltartalomból nagyjából 1 liter víz és a benne oldott sók szívódnak vissza. Ennek következtében a majdani ürülék egyre szárazabb lesz. Hogy a bélsár ne ragadjon bele a bélcsatornába, az e kriptákban ülő kehelysejtek szorgosan termelik a béltartalmat síkossá tevő nyálkás váladékot.

Nyálkahártyájában emésztőenzimek nem termelődnek. Nincsenek a vékonybélre jellemző bélbolyhok, hiszen tápanyagfelszívás itt már nem zajlik. Egyes gyógyszerhatóanyagok azonban képesek felszívódni, de a vékonybéltől eltérően az itt felszívódott anyagok, a víz és a sók is először nem a májkapu éren keresztül a májba, hanem közvetlenül a vérkeringésbe kerülnek.

A vastagbélnek a kiválasztásban is van szerepe, nehézfémek, foszfátok, magnézium és kalcium választódik ki, és keveredik a béltartalomhoz.

Albérlők

Ellentétben a steril vékonybéllel, a vastagbélben számos baktériummal találkozhatunk, ezek adják a bélflórát. A kémhatás itt újra enyhén savas. Nem véletlenül, ebben a közegben érzi jól magát az a milliárdnyi baktérium, ami nekiáll a tápanyag számunkra emészthetetlen maradékának feldolgozásához. Legalább 600 különféle baktériumtörzs munkálkodik a vastagbél kiöblösödéseiben, melyek kis rothasztó és erjesztő kamrákként otthont adnak a baktériumoknak. Feldarabolják az emberi enzimek számára emészthetetlen növényi rostokat, például a cellulózt és a keményítőt. Az ebből keletkező cukrok az ember számára elvesznek. Cserébe vitaminokat - főként K- és B-vitaminokat - és más fontos molekulákat termelnek, amik aztán a vastagbél falán keresztül felszívódnak.

Jelenlétükkel megakadályozzák más, esetlegesen kórokozó baktériumok megtelepedését és elszaporodását. A kiegyensúlyozott táplálkozással ideális életteret biztosíthatunk számukra, ami egyben nekünk is előnyös.

Szelek, gázok, széklet

A baktérium-albérlők lebontó működésük kapcsán gázokat is termelnek. A gázok a vastagbél falán keresztül részben felszívódnak, más részük a végbélnyíláson át távozik. Mindannyian ismerjük egyes ételek gázképződést előidéző hatását. A legendás szárazbablevestől a káposztáig nagyon változatos összetételű gázok keletkezését érhetjük tetten. A gáz mennyisége függ az elfogyasztott tápláléktól, naponta akár fél liter is távozik. Legnagyobb része szagtalan hidrogén, továbbá szén-dioxid. Érezhető összetevők a metán, a kénhidrogén és más kéntartalmú gázok, melyek a fehérjék egyes aminosavainak emésztésekor keletkeznek.

A vastagbélbe napi 500-1100 gramm béltartalom jut be. Ebből 400-1000 gramm víz még visszaszívódik, s végül napi 100-200 gramm körüli széklet képződik. A végtermékben, a székletben 60-80 grammnyi, a szervezet számára hasznosíthatatlan táplálékmaradvány van, harmadát adják az ember számára emészthetetlen rostok, a bél hámjáról lelökődött és elpusztult hámsejtek, emésztőnedv-maradékok és epe. Jelentős részét, olykor akár harmadát is (!) baktériumok teszik ki.

A székletképződés folyamatát érdemes részletesen is megismerni. Már csak azért is, hogy ezáltal rendellenességei is hamarabb feltűnjenek. Terjedelménél fogva külön cikk keretében olvashat róla.

Végbél - az anális kanális?

A tápcsatorna legutolsó szakasza az 5-20 cm-es, oldalról S-alakú végbél. Nem teljes egészében borítja hashártya, csupán felső harmadát. Fő feladata az elkészült székletnek az ürítésig való, időleges tárolása, majd ürítése. A végbél alsó része tölcsérszerűen összeszűkül, és egy szinte mindig zárt csövet képez, ami csak székletürítéskor válik átjárhatóvá. Ez a 3-5 cm-es szakasz a canalis analis. Felső, beszűkülő részén 8-10 szabályos nyálkahártya redő látható, melyek alulról öbölszerűen végződnek. A bélgázok és folyékony bélsár visszatartásában van szerepük. Végződésük alatt a végbél ürege beszűkül. Ezzel egymagasságban gyűrű alakban egy hajszálerekben nagyon gazdag, nagyjából 2 cm hosszú bélfal-darab különíthető el; az arra hajlamosaknál a belső aranyeres csomók keletkezési helye. E szakaszt az erős végbél-záróizmok szűkítik be, és tartják zárva.

A végbél nyálkahártyája redőzött. A hosszanti redők mélyén a nyálkahártya még olyan, mint a vastagbélben, a redők tetején már elszarusodik. A végbél külső nyílása a végbélnyílás, a farpofák között, a farkcsont alatt 2-3 cm-re nyílik a külvilágba. A végbélnyílást kívülről már erősen pigmentált bőr borítja, ami a nyílás zárt állapotában erősen redőzött.

Minden jó, ha vége jó!

A bél zsigeri mozgásai akaratunktól függetlenül zajlanak, de a belek ürítését már tudatos irányítással kezeljük, miután az ember megtanulta, a székletürítési inger érzékelésekor is zárva tudja tartani végbélzáróizmát, ami így ellenáll a béltartalom által kifejtett nyomásnak.

Tübingeni egyetemisták vállalták, hogy részt vesznek egy székletvisszatartási képességet vizsgáló kísérletben. Némi summáért hét napig minden további nélkül sikerült megállniuk a székelést, igaz némi alhasi puffadás árán. Természetesen ilyenkor a bélcsatorna felsőbb szakaszai is lassabban eresztik át a táplálékot, az emésztés és a bélmozgások renyhékké válnak, és székrekedés lesz a végeredmény. Tehát csak óvatosan, a székletvisszatartással, nem érdemes hosszabb távon kísérletezni! Az egyes bélszakaszokra jellemző daganatkeletkezési gyakoriság a végbél felé haladva nő. Az esetek 30 százalékában a daganat a végbélben alakul ki. Ez leginkább azzal magyarázható, hogy a tápcsatorna bármely szakaszán lévő zavar vagy hibás működés itt biztosan érezteti hatását, hiszen mindenképp a végbél előtt zajlik, viszont a rosszul feldolgozott táplálék biztosan eljut a végbél területére. Érdemes tehát odafigyelni az étkezésünkre, hiszen minden jó, ha a vége jó!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra