A szegedi gabonakutató használta fel a mérgezett guargumit

A Szegedi Gabonatermesztési Kutató (GKI) Kht. volt az a cég, amely felhasznált mintegy egytonnányi dioxinnal szennyezett guargumit - írta csütörtöki számában a Délmagyarország.

Matúz János, az intézet igazgatója egy hónapja azt nyilatkozta a lapnak: tudomása szerint a GKI által hasznosított guargumi nem tartalmaz dioxint; amit ők igénybe vettek, az jóval korábbi tétel, mint amellyel kapcsolatban a szennyezettség fölmerült. Ács Péterné Bozóky Erika, a kht. munkatársa részletezte: a dioxinügy kipattanásakor azonnal felhívták a svájci beszállítót, aki jelezte, hogy a négy szennyezett szállítmányból egy sem került Magyarországra. De ettől függetlenül külön kontrollvizsgálatot végeznek, illetve végeztetnek mindkét ügyben - áll az újságcikkben.

A GKI cukorbetegek részére készülő diabetikus pékárujába kerül guarliszt mint speciális állományjavító anyag - kapta a napilap a tájékoztatást egy hónapja. Összesen tizennyolcféle diétás terméket - pékáruk, tészták, kilós lisztek - állít elő a Gabonatermesztő Kutató Kht. Szegeden, a Bajor pékségben mindegyikük beszerezhető. Közülük számos Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Bordányban is kapható - olvasható a cikkben.

Szigeti Sándor főállatorvos, a Csongrád Megyei Élelmiszerlánc-biztonsági Igazgatóság vezetője - aki megerősítette a lap gyanúját, hogy a GKI az érintett vállalkozás - azt nyilatkozta, azért nem nevezte meg a céget, mert a visszajelzéshez képest annyira régen történt a szennyezett tételek felhasználása, hogy a GKI-t méltatlan lett volna hírbe hozni. A kérdéses tételekből készült termékekből egyébként a szegedi hatóság három mintát vett, és egyikben sem érte el a dioxin az egészségre ártalmas határértéket. De zárolta a boltokban a GKI összes érintett termékét, a szennyezett áruból azonban már csak hétszáz kilónyi volt a polcokon. A gabonakutató vezetője csütörtökre ígért részleteket.

STOP

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra