A "Jövő Laboratóriumában" a biotechnológiát kutatják

A következő biotechnológus-nemzedéknek mutatta be a "Jövő Laboratóriuma" (Lab of The Future) elnevezésű koncepcióját a Novartis.

A Biotechnológiai Vezetői Tábor (BioCamp) keretében világszínvonalú laboratóriumokat hoznak létre rugalmasan alakítható munkaterületekkel és moduláris bútorzattal, hogy kielégítsék a kutatócsoportok folyamatosan változó igényeit. A projekt során emellett olyan élenjáró technológiát vezetnek be, mely elősegíti a hatékony kommunikációt, az interdiszciplináris együttműködést, és az innováció alkalmazását.

"A gyógyszerfejlesztés gyorsan fejlődik, köszönhetően az új technológiáknak és biológiai felfedezéseknek, melyek megváltoztatják a tudományos megközelítést" - magyarázta Dr. Daniel Vasella, a Novartis elnök-vezérigazgatója. "Moduláris felépítésével és rugalmasságával a Jövő Laboratóriuma lehetővé teszi számunkra, hogy gyorsan bevezethessünk új kutatási eszközöket, és előmozdítsuk az interdiszciplináris kutatói munkát az új kihívások megoldása érdekében."

A BioCamp idén 17 európai ország 45 egyetemi hallgatójának nyújtott lehetőséget arra, hogy közvetlenül találkozhassanak a tudomány és az üzleti élet vezető képviselőivel, és bepillantást nyerjenek a biotechnológia és a gyógyszerkutatás világába.

A háromnapos BioCamp program során a résztvevők a gyógyszergyártó cég bázeli központjában interaktív módon tanulhattak a biotechnológiai iparág szakembereitől, miközben kicserélhették tapasztalataikat az innováció előmozdításáról a kutatásban és a felfedezésben. Lehetőségük nyílt magas színvonalú műhelymunkában is részt venni; első kézből szerezhettek információkat biotechnológiai termékek fejlesztéséről, amikor meglátogatták a Biotechnológiai Központot, ahol innovatív biológiai gyógyszerkészítményeket állítanak elő; felkereshettek laboratóriumokat, beleértve a Jövő Laboratóriumát is, hogy saját szemükkel lássák, miként folyik a kutatás.

A biológusok, klinikai szakemberek, toxikológusok és vegyészek hagyományosan külön szervezeti keretben és gyakran más-más területeken dolgoznak, a Jövő Laboratóriumában viszont a kutatócsoportok kulcsfontosságú tagjai egymás mellett végezhetik a munkájukat. Emellett az integrált technológia és innovatív kommunikációs eszközök segítségével a tudósok mind a valós, mind a virtuális térben együtt oldják meg a feladataikat.

A Novartis Hungária Kft. harmadik éve delegál magyar diákokat a BioCamp-re. 2007-ben és 2008-ban a Tudományos Diákköri Konferencia 2-2 különdíjas diákja juthatott el a szakmai táborba, idén pedig az Országos Tudományos Diákköri Konferencia szakmai zsűrijével együttműködve kerültek kiválasztásra a résztvevők, akik a biotechnológia szekcióban indultak. Lakatos Gergely a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karán (TTIK), biológus szakon utolsó éves hallgató, emellett a Bay Zoltán Intézetben szakdolgozóként bioenergetikával foglalkozik. Laczi Krisztián szeptembertől a TTIK biotechnológiai tanszékén lesz Ph.D. hallgató, tanulmányai során a környezeti szennyezések biológiai úton történő eltávolítását vizsgálja.

A korábbi gyakorlathoz hasonlóan a kiválasztott hallgatók teljes utazási és szállásköltségét a vállalat fedezte, a rendezvény angol nyelven zajlott.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra