A papírra írt recepteket fogadják el a patikák

A patikai pilot program márciusban indul és augusztus közepéig tart, a gyógyszertárak kötelező csatlakozásának céldátuma pedig november 1-e a Magyar Gyógyszerészeti Kamara honlapjának beszámolója szerint.

A PharmaOnline szakportál a Magyar Gyógyszerészeti Kamara februári elnökségi ülésről szóló tudósításban az e-receptről újabb részletek derültek ki. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (AEEK) által összehívott egyeztetésen elhangzottak szerint a patikai pilotprogram márciusban indul és augusztus közepéig tart, a gyógyszertárak kötelező csatlakozásának céldátuma pedig pillanatnyilag november 1.

patika
A patikák az e-recept rendszertől jobb működést remélnek. Hamarosan kezdődik a próbaüzem

Az AEEK korábban már kezdeményezett egyeztetéseket a jogszabályi korrekciók érdekében, de a decemberben és januárban indított megbeszéléseket felfüggesztették, és valószínűleg az egészségügyi államtitkárság irányítása mellett, közigazgatási egyeztetés keretei között folytatódnak majd. A pilotprogram előkészítéséről tartott február 2-i megbeszélésen tisztázódott, hogy a részt vevő gyógyszertárak továbbra is a "papíralapú" vényeket fogadják el "hivatalos" receptként és az elszámolásra is ezek alapján kerül sor. A gyógyszertár feladata az, hogy az e-rendszeren keresztül érkező vényadatokat és a papíralapú vény adatait vesse össze, és az esetleges eltéréseket pedig kiszűrje.

Idén ősztől minden hazai egészségügyi intézményt egységes alapon digitalizálnak. Így az orvosok és a betegek webes felületről bárhonnan lekérhetik majd a szükséges dokumentumokat. Részletek!

A kamara célja, hogy az e-recept rendszer bevezetésekor annak valamennyi szereplője - főleg a gyógyszertárak - kedvezőbb helyzetbe kerüljön, elsősorban az ügymenet gyorsaságát és egyértelműségét, valamint az elszámolás biztonságát illetően. Továbbá az átállással járó bizonytalanságok és működési zavarok minimalizálhatóak legyenek.

Forrás: pharmaonline.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra