A nagy "marihuána-fordulat": immár a szigorításért kampányol a brit liberális napilap

Most - elszörnyedve a legújabb egészségügyi statisztikák láttán - bejelentették, hogy szigorítás-pártiak lesznek. A témáról két hazai szakértőt is megkérdeztünk.

"Ez a lap 1997-ben kampányt indított a kannabisz dekriminalizálásáért. Bárcsak tudtuk volna, mit kell majd felülvizsgálnunk ma" - ezzel a szokatlan bevezetővel jelent meg a The Independent on Sunday tekintélyes brit liberális napilap mai száma. A "pálfordulás" oka, hogy soha nem látott tömegben szorultak tavaly orvosi kezelésre a brit tinédzserek a fűfogyasztás miatt.

Az elmúlt tíz évben ugyanis egyre nagyobb és nagyobb THC-tartalmú kenderszármazékok kerültek forgalomba. Az egyik legelterjedtebb kannabisz-féle például 25-ször annyi hatóanyagot tartalmaz, mint a tíz évvel ezelőtti hasonló kategóriás szer. A szigetországban több mint 22 ezer embert kezeltek tavaly a füvezés okozta mentális bajokkal, több mint a felük fiatalkorú volt.

Veszélyesebb mint az LSD?

A Lancet című orvosi szaklapban nemrég közöltek egy tanulmányt, amely a kenderfogyasztás újonnan feltárt veszélyeiről szól - ezek bizonyos esetekben erősebbek lehetnek, mintha valaki LSD-t vagy ecstasy-t fogyasztana. Colin Blakemore, az Egészségügyi Kutatások Tanácsa vezetője szerint az, hogy egyre többen szorulnak kezelésre, valószínűleg nem azért van, mert ilyen ütemben nő a drogfogyasztók száma, a magyarázat inkább az erősebb szerek miatt okozott bajokban keresendő.

Blakemore professzor szerint a negyedmilliónyi brit skizofrén legalább tizede elkerülhette volna a betegség kialakulását, ha távol tartja magát a kannabisztól. Nagy Britanniában éppen most állt fel egy független testület, amely a kormány új drogpolitikáját lesz hivatott kidolgozni ezek alapján.

Valóban aggasztó jelenségeket tártak fel a kenderfogyasztással kapcsolatban a kutatások - mondta el lapunknak a fővárosi Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályának vezetője. Funk Sándor szerint az egész világra jellemző tendencia a kenderszármazékok THC-tartalmának növekedése, ami - évekig tartó rendszeres fogyasztás után - rontja a rövid távú memóriát, és kétszer-hatszor nagyobbra növeli az úgynevezett pszichózis (magyarul: heveny elmebaj) kialakulásának veszélyét.

"Mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy oksági kapcsolat van a skizofrénia kialakulása és a marihuánafogyasztás között is" - mondta a Hírszerzőnek a főorvos, hozzátéve: megdőlt ugyanakkor az az elmélet, hogy a fű kevésbé okozna függőséget, mint az alkohol: a legújabb felmérések szerint a kenderfogyasztók 15 százaléka válik függővé, az alkohol esetében ez az arány 10 százalékos.

"A fogyasztó takarítson kutyapiszkot!"

A hazai jogszabályokat Funk Sándor alapvetően jónak minősítette a témával kapcsolatban, bár szerinte akkor is tovább kellene haladni a fogyasztás dekriminalizálása irányában. Nemrég egy erről szóló konferencián a Mindentudás Egyeteme szervezésében Funk Sándor azt mondta: "a tetten ért fogyasztót büntessék mondjuk ötnapi kutyapiszok-takarításra Budapesten, s ha visszaeső lesz, újabb és újabb öt napot kelljen ezzel a tevékenységgel foglalatoskodnia".

A kenderfogyasztás legalizálásért küzdő Kendermag Egyesület vezetője, Juhász Péter viszont úgy látja: ma Magyarországon éppen az a helyzet, hogy rengeteg veszélyes anyagot fogyasztunk, és az állam láthatóan nem akar beleszólni ebbe a maga eszközeivel. "Mi pont azt szeretnénk, hogy ez történjen meg. A kender legalizálása ugyanis a szabályozott fogyasztás előtt nyitná meg a kaput" - mondta a Hírszerzőnek Juhász Péter, aki szerint "nem pszichiátriai kérdés elsősorban, hogy hány fiatal szorul kezelésre a drogfogyasztás miatt, hanem az állami hozzáállás kérdése".

Az aktivista szerint a legalizálás azt a(z itthon szintén jelentkező) problémát is megoldaná, hogy egyre erősebbek a hozzáférhető szerek. Ez a tendencia minden drognál megfigyelhető, és az illegális terjesztés miatt (is) van így. Nagyobb hatóanyag-tartalom mellett kisebb mennyiség is elég, ami megkönnyíti a csempészést. Ha legálisan lehetne marihuánát forgalmazni, akkor azt is fel lehetne tüntetni, hogy hat vagy éppen húsz százalékos a THC-tartalma, akárcsak az alkoholoknál, így mindenki tisztában lenne a fogyasztás következményeivel - mondta Juhász Péter.

Kósa András

hirszerzo.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra