A magas kor a boldogság titka?

Minél tovább élünk, annál valószínűbb, hogy boldogabbak is leszünk - állítja egy új amerikai tanulmány. A Kaliforniai Egyetem kutatói arról számoltak be, hogy a mentálhigiénés állapotok általánosságban pozitív irányba fejlődnek az életkor előrehaladtával. Az eredmény nagyon jó hír, hiszen 2050-re a statisztikai adatok szerint a világ 65 évnél idősebb lakosainak száma megháromszorozódik.

A Kaliforniai Egyetem kutatóinak eredményei azt mutatták, hogy a boldogság és az érzelmi kiegyensúlyozottság idővel egyre jobb képet mutat, többek között azért is, mert az idősebb felnőttek nagyobb érzelmi kontrollal rendelkeznek, mint a fiatalok. Az idősebbek megtanulják, hogyan tudnak elkerülni stresszhelyzeteket és sokkal kevésbé vesznek magukra bármilyen negatív töltésű megjegyzést vagy kritikát, mint fiatalabb társaik.

Az amerikai kutatók szerint ez részben azért is van így, mert az idősebbek már tisztában vannak azzal, hogy életükből már egyre kevesebb van hátra, ezért igyekeznek kerülni az olyan helyzeteket, cselekményeket, amelyek boldogtalanná tehetik őket. Ehhez társul az évek alatt megszerzett tapasztalat, amellyel fel tudják mérni mások szándékait, így a nem kívánt helyzeteket is könnyebben elkerülhetik.

A kongresszuson egy másik előadás is elhangzott a témában, amely több mint 23 év adatait összegezte - amely három, a kutatásban részt vevő csoportot, három különböző életszakaszban is vizsgált. Az eredmények itt is azt mutatták, hogy az érzelmi kiegyensúlyozottság és boldogságérzet a korral előre haladva növekedett. Természetesen ezek az eredmények nem érvényesek azokra az idősekre, akik stresszes környezetben élnek, vagy mentális problémákkal, illetve demenciával diagnosztizáltak.

A fenti eredmények bejelentésekor a Stanford Egyetem pszichológia professzora, Laura Carstensen idézett egy svéd kutatás eredményeiből, amelyből az is világossá vált, hogy az erősebb szociális kapcsokkal rendelkező idősek esetében sokkal kisebb annak az esélye, hogy valamilyen kognitív leépülés bekövetkezzen, mint zárkózott, kapcsolatokkal nem rendelkező társaiknál.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra