"A magánrendelők megütik a nyugat-európai mércét" - interjú

"A 21. században egyre nagyobb szükség lesz egészségügyi közgazdászokra" - vallja Prof. Kaló Zoltán, az ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpont vezetője, aki immár negyedik alkalommal volt "Az év magánrendelője" szavazás szakmai zsűrijének tagja. Munkásságáról, valamint a magánrendelőknek meghirdetett verseny jelentőségéről beszélgettünk.

Prof. Kaló Zoltán jelenleg az ELTE Társadalomtudományi Karán a Közgazdaságtudományi Intézet intézetvezető egyetemi tanára, az Egészségpolitika, tervezés és finanszírozás nemzetközi mesterképzési szak egészség-gazdaságtan szakirányának vezetője. Diplomáit a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán és a Yorki Egyetem egészségügyi közgazdász szakán szerezte. PhD fokozatot a Semmelweis Egyetem Gyógyszertudományok Doktori Iskolájában, a habilitált doktori címet pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szociológia Doktori iskolájában kapta.

Egészség-gazdaságtan Az egészség-gazdaságtan egy viszonylag fiatal alkalmazott tudomány, amelynek fókuszában az egészségügy és egészségügyi ellátás kereslete és kínálata (költségek, ellátórendszer), inputjai (humánerőforrás, egészségügyi technológia), outputjai és outcome-jai (egészség-nyereség) állnak. Segítségével értékelni lehet - sok egyéb mellett - az egészségpolitikai beavatkozások hatékonyságát, az erőforrások hatékony felhasználását az optimális forrásallokáció érdekében, az egészségre ható tényezők szerepét, az ellátás minőségét.

Szakmai útja

Bár végzettségeit és szakmai tapasztalatát még felsorolni is nehéz, arra a kérdésre, hogy mégis miért pont ezt a pályát választotta, nevetve ennyit válaszolt: "véletlenek sorozata volt az egész." Majd elmesélte, hogy egyrészt azért döntött az egészség-gazdaságtan mellett, mert édesapja orvos volt, ő pedig semmiképpen nem szeretett volna olyan területen dolgozni, ahol a szülői protekció lehetősége bármilyen módon is felmerülhet. Másrészt pedig, mert mindig is arra vágyott, hogy valamiféle újdonsággal foglalkozhasson.

Mindig is arra vágyott, hogy valamiféle újdonsággal foglalkozhasson.
Mindig is arra vágyott, hogy valamiféle újdonsággal foglalkozhasson.

Pályája során mindkét célkitűzését meg tudta valósítani, hiszen az egészség-gazdaságtan egy meglehetősen új tudomány, amelynek az 1960-as évek előtt nem is igazán voltak szakértői.

Szerencsésnek tartja magát, mivel 22 évvel ezelőtt, miután itthon lediplomázott egy ösztöndíjprogram keretében lehetőséget kapott, hogy Angliában, a Yorki Egyetemen tanulhasson egészségügyi közgazdaságtant. Ez hatalmas lépés volt, hiszen abban az időben Magyarországon még nem voltak a területnek szakmai központjai, York viszont már akkor is a szakma egyik fellegvára volt. Ez a személyes tapasztalata is közrejátszott abban, hogy kollégáival eldöntötték, mindenképpen szeretnék idehaza is meghonosítani a területet, hogy megfelelő számú hazai szakembert lehessen képezni.

Miért is fontos ez a tudomány? "Azt a társadalmi feszültséget, amely abból fakad, hogy egyre több drága technológia áll a rendelkezésünkre, a ráfordítható pénzünk viszont folyamatosan kevés, valahogy fel kell oldani. Lehet, hogy elfogult vagyok, de úgy érzem, ennek a megoldásában egyre nagyobb szükség lesz az egészségügyi közgazdászokra" - magyarázza Kaló Zoltán.

Egészségügyi közgazdászként zsűrizni

Mivel a magánrendelők szegmensét tulajdonképpen piaci folyamatok hozták létre, és piaci igényekre adnak választ, prof. Kaló Zoltán Az év magánrendelője 2017 szavazás versenyzőit elsősorban közgazdászszemmel értékeli.

Az Év magánrendelője verseny immár negyedik éve díjazza a legjobb magánegészségügyi intézményeket. A díjazás során a magas minőségű ellátás mellett a páciensekkel való kommunikáció és az orvosok tudományos munkássága is mérvadó szempont. A szakmai zsűri mellett a páciensek és a laikus közönség is megválaszthatja a neki legszimpatikusabb magánintézményt és orvost. A szavazásról részletesen ide kattintva olvashat.

"A túlterhelt, frusztrált, rossz betegutakkal ellátott közfinanszírozott egészségügyi rendszer kitermeli, hogy ha valaki a szolgáltatással elégedetlen, legyen máshová mennie. A magán egészségügyi szolgáltatók pedig pontosan tudják, hogy nekik miben kell másnak lenniük, mint a köztulajdonban állóknak. Ezért a hazai magánrendelők a páciensek kiszolgálására törekszenek, és közülük nagyon sokan megütik a nyugat-európai mércét."

Az pedig, ha egy intézmény Az év magánrendelője 2017 szavazáson díjazott lesz, a zsűritag szerint kiváló lehetőséget jelent:

"Azt vettem észre, hogy ez a verseny egyre nagyobb presztízzsel bír, és a díjazott magánrendelők a szakmai elismerést aztán kamatoztatni tudják. Nyilván borzasztóan nehéz megítélni, hogy melyik rendelő jobb, mint a másik, de azt látjuk, hogy ezt a versenyt a szakmabeliek és a betegek is egy viszonylag objektív mércének tekintik. Emiatt a résztvevők száma is évről évre növekszik, és egyre professzionálisabb jelentkezéseket adnak be."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég. Több helyen várható eső, főként a délkeleti, déli részeken zápor, zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra