A fiúkat sem kíméli a bulimia

Már a tízes éveik elején járó fiúk is a bulimiához fordulnak, ha fogyni akarnak - állítják a legújabb tanulmányok, amelyek szerint az étkezési zavar mára jóval elterjedtebbé vált a kamaszkor küszöbén álló fiúk, mint a lányok körében.

A szakemberek szerint annak ellenére, hogy a bulimiát elsősorban a lányokhoz szokták kötni, egyre több fiatal fiú menekül a betegségbe, hogy elkerülje a testsúlya miatti rosszindulatú piszkálódásokat. Néhányan kifejezetten azért kezdenek az akár halálos kimenetelű önhánytatásba, hogy beleférjenek a divatos ruhákba, mások hashajtókkal próbálják elérni ugyanezt az eredményt.

A brit statisztikai hivatal adatai szerint a szigetországban ötezer, 16 éven alatti fiú szenved valamilyen étkezési zavartól. A valódi számok azonban ennél jóval magasabbak lehetnek, mivel nagyon sok eset nem kerül nyilvántartásba.

Egy Tajvanon készített másik tanulmányban 16 ezer gyermek étkezési szokásait vizsgálták meg. A brit Journal of Clinical Nursing című folyóiratban megjelent eredmények szerint a 10 és 12 éves kor közötti fiúk 16 százaléka ismerte el, hogy önhánytatásba kezdett a súlyára vonatkozó rosszindulatú megjegyzések miatt, míg ugyanez az arány a lányok esetében 10 százalék volt. A tanulmányt vezetője szerint az érintett gyerekek leginkább "ülő tevékenységeket" végeztek, vagyis nagyon sok televíziót néztek, interneteztek, vagy számítógépes játékokkal töltötték idejük jelentős részét.

Az amerikai Betegség Ellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) saját tanulmányának eredményei szerint az iskolás gyerekek négy százaléka vallotta be, hogy hashajtókat szedett az elmúlt hónapban.

Az étkezési rendellenességekkel foglalkozó Beat (Beating Eating Disorders) nevű jótékonysági szervezet szóvivője elmondta, a bulimia jóval elterjedtebb mint az anorexia, de sokkal nehezebb felismerni, mivel az áldozatok súlya nem változik olyan drasztikusan, vagyis jóval stabilabb marad, mint a másik betegség esetében - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.

A bulimia leggyakrabban a kamaszéveik végén, a húszas évek elején járó fiataloknál alakul ki, különösen ha a súlyvesztésre irányuló többi próbálkozás sikertelennek bizonyul. Az elmúlt években több híresség és közismert személy ismerte el a nyilvánosság előtt, hogy bulimiától szenved, köztük John Prescott, korábbi brit munkáspárti miniszterelnök-helyettes, aki fiatalként küzdött az étkezési zavarral.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra