A dobosoknak ugyanolyan jó a fizikai állapota, mint a sportolóknak

Csúnya viccek céltáblái, és még a legmozgékonyabbakat sem tartják a fizikai erény mintaképeinek. Mégis: úgy tűnik, a dobosok a legfittebb atlétákkal is felveszik a versenyt.

Hiába John Bonham dübörgő félórás szólói a Led Zeppelin hátterében, vagy Keith Moon őrült bőrpüfölése a The Who együttesben, egyik férfit- akárcsak az őket követő dobos nemzedékek tagjait - sem ismerték el soha edzett sportolóként.

Mindez azonban meg fog változni. Clem Burke, a Blondie veterán dobosának részvételével nyolc éven át végzett kutatást követően a sportorvosok arra a következtetésre jutottak, hogy a dobosok fizikai állóképességüket tekintve hasonló szinten vannak, mint a világklasszis sportolók.

Marcus Smith, a Chichester Egyetem munkatársa a következőképpen fogalmaz: "Számomra, sportorvosként, ő semmiben sem különbözik az olimpikonoktól, akikkel dolgoztam."

Dr. Smith és Steve Draper, a Gloucestershire Egyetem kutatója Burke oxigénfelvételét, vérlaktát szintjét és pulzusát mérte a próbák és a koncertek alatt. "Közel két liter folyadékot vesztett egy előadás alatt, ami majdnem annyi, mint egy 10 ezer méteres távot teljesítő futó esetében" - állítja Dr. Smith. Burke óránként 400-600 kalóriát égetett el. Pulzusa átlagosan 140-150 ütés volt percenként, bár néha akár 190-re is megemelkedett - ami megegyezik Cristiano Ronaldo premier ligás futball meccsén mérhető eredménnyel. Smith egyébként azért érezte úgy, hogy mindáron helyre kell állítania a rockzenészek presztizsét, mert régóta eltökélt Blondie rajongó.

Burke-nek csúcsformában kell lennie fizikai állóképessége szempontjából, de időnként ízületi fájdalom gyötri. "A jacuzzi, a szauna és a masszázs mind elengedhetetlen részét képezik a modern dobos életének" - mondja a rockdobos.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra