A Danone és a TV2 együtt tesz a gyermekekért

Folytatódik a Danone Kft. "Tegyünk együtt a gyermekekért" elnevezésű programja, amit a vállalat 1999-ben indított útjára, s melynek a TV2 már második éve a médiapartnere - áll a csatorna közleményében. Az idei program keretében a vállalat minden júliusban és augusztusban eladott, minden egyes Könnyű és Finom terméke után 1 forintot adományoz a Magyar Gyermekonkológiai Hálózathoz tartozó gyermekonkológiai és rehabilitációs központoknak a daganatos megbetegedésben szenvedő gyerekek rehabilitációjának támogatására. Ebben az évben a rehabilitáción túlmenően a kezdeményezés támogatja a kemoterápiás kezelések során fellépő táplálkozási problémák elleni programokat is, és egy egyedi, "A Gyógyulás arcai" címmel megrendezett fotókiállítás keretében mutatja be a daganatos beteg gyermekek mindennapjait a lakosságnak.

A 9.évre visszatekintő "Tegyünk együtt a gyermekekért" program immár 6. éve támogatja a daganatos beteg gyermekek rehabilitációját. A programban eddig több mint 160 millió forint gyűlt össze. A támogatásból a csaknem 2.500 daganatos gyerek gyógyítását és rehabilitációját végző Magyar Gyermekonkológiai Hálózat onkológiai és rehabilitációs központjai életmentő orvosi berendezések beszerzését, klinikai létesítmények rekonstrukcióját, és több baba-mama szoba kialakítását valósították meg.

Az idei "Tegyünk együtt a gyermekekért" program egyik új eleme, hogy ösztönzi a gyermekonkológiai intézeteket olyan klinikai táplálkozási programok megvalósítására, amelyek a kis betegek táplálkozási problémáira keresnek megoldást az aktív kezelés időszakában. Köztudott, hogy az intenzív rákellenes kezelés intenzív táplálkozási támogatást igényel, mivel a szervezet kezelések alatt megnövekedett anyagcseréje a gyermekek súlyvesztéséhez és a testtömeg és testarányok kedvezőtlen változásához vezet. A gyermekek teste ilyenkor tulajdonképpen éhezik.

Az idei "Tegyünk együtt a gyermekekért" program másik újdonsága az, hogy annak keretében egy rendhagyó fotókiállítás igyekszik bemutatni a daganatos beteg gyermekek rehabilitációjának ügyét a magyar lakosságnak. A Gyógyulás arcai" című fotókiállítás eljut mindazon városokba Magyarországon, ahol gyermekonkológiai központ működik, így látható lesz majd Budapesten, Miskolcon, Debrecenben, Szegeden, Pécsett és Szombathelyen is.

A gyermekkori daganatos megbetegedések gyakorisága világszerte növekszik, de köszönhetően az orvosok és szakemberek odaadó munkájának, valamint korszerű terápiáknak ma már tízből hét gyermek teljesen felépül ezekből a betegségekből. Ehhez a munkához igyekszik támogatást nyújtani 1999 óta a Danone Kft. által indított "Tegyünk együtt a gyermekekért" program és az utóbbi időben a programhoz kapcsolódó TV2 is.

x

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra