1 5-2 0 százalékkal több ember hal meg a hőgutás napokon

Az országos tisztifőorvos keddtől hőségriadót rendelt el az országban, amely várhatóan szombatig tart - mondta a Független Hírügynökségnek Páldi Anna, az Országos Környezetegészségügyi Intézet igazgatóhelyettese.

Ez azt jelenti, hogy az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Hivatal (ÁNTSZ) területi szervezetei értesítik a kórházakat, önkormányzatokat és a mentőszolgálatot, hogy készüljenek fel az extrém időjárással kapcsolatos teendőikre. A közigazgatásban dolgozók - a kormányfő kérésére - ezekben a napokban levehetik nyakkendőiket, a hölgyeknek pedig nem lehet előírni hatrisnya viselését.

A hőségriadót akkor rendelik el, ha az időjárás előrejelzések szerint 3 egymást követő napon az átlaghőmérséklet meghaladja a 25 fokot, ami azt jelenti, hogy a maximun celsius akár 33 fok felett is lehet - mondta Páldi Anna. A meteorológusok szerint ezen a héten afriakai magas léghullám uralja majd az ország éghajlatát, amely igan nagy hőmérséklettel jár, ezért szükséges a fokozott elővigyázatosság.

A hőségriadó alatt a kórházaknak fokozottan oda kell figyelniük, hogy hűtsék betegeik testhőmérsékletét és sokkal több folyadékot adjanak nekik - mondta az igazgatóhelyettes. A gyógyszerezésre is figyelni kell, hiszen egyes orvosságok csökkentik a szomjúságérzetet, illetve növelik a folyadék igényt. Nem árt a gyógyszereket is hűteni, hiszen ilyenkor a szobák hőmérséklete is 25 fok feletti - tette hozzá.

A mentőszolgálat értesítése azért fontos, mert az ilyen meleg napokon 30 százalékkal is megnőhet a sűrgősségi hívások száma. Ezért a mentősöknek fel kell készülniük arra, hogy ennek alapján csoportosítsák át a mentőautóikat.

Az egyes önkormányzatok védelmi bizottságai hivatottak arra, hogy az ÁNTSZ értesítése után olyan intézkedéseket hozzanak, amely csökkenti a hőség okozta kockázatokat. Így például a szociális intézményekben, idősotthonokban a kórházakhoz hasonlóan ügyeljenek a bentlakók egészségére, folyadékpótlására.

Páldi Anna elmondta: A hőségriadó alatt az ÁNTSZ a helyi médián keresztül a lakosságot is folyamatosan tájékoztatja arról, hogy mit tehetnek a hőguta ellen. Például, ha tehetik 11 és 15 óra között ne menjenek az utcára, vigyenek magukkal palackos vizet, öltözzenek világos, leneg ruhába és ha tehetik sűrű zuhanyzással hűtsék a testüket. Hozzátette: ne hideg , hanem langyos vizzel tusoljanak, mivel a nagy hőkülönbség keringési zavarokat okozhat. Ha napközben nincs mód a zuhanyzásra, a csuklóra, tarkóra tett vizes textilzsebkendő is segíthet.

Azok akik tehetik töltsenek egy-két órát légkondícionált helyiségben, például bevásárlóközpontban, hogy lehűtsék testüket. Ennél többet azonban nem ajánlott, mivel szintén nem tesz jót a vérkeringésnek. Akinek van az otthonában légkondícionáló ügyeljen a tisztítására, mert a nem megfelelően kezelt berendezés akár nagyobb kárt is okozhat, mint amennyit használ. A lgkondicionáló berendezésekben különböző bektérumok is megtelepedhetnek, amelyek a levegőbe jutva megfertőzhetik az ott lakókat. Az egyik legsúlyosabb ilyen fertőzés az úgynevezett legionárius betegség.

Az igazgatóhelyettes elmondta: felmérések szerint az ilyen kánikulai időszakokban 1 5-2 0 százalékkal több ember hal meg. 2003-ban például 17 egymást követő napon 3 hőhullám érte el az országot. A fővárosban átlagosan 60 ember hal meg naponta ebben a 17 napban azonban összesen 170 volt a többlethalálozás.

Budai Bernadett kormányszóvivő hétfőn elmondta: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök arra kérte a munkaügyi minisztériumot és a munkaügyi főfelügyelőséget, hogy a következő időszakban fokozottabban ellenőrizzék a munkaügyi szabályok betartását. Ezen kívül a kormányfő arra kérte a közigazgatásban dolgozók előljáróit, hogy tekintsenek el a munkatársaknál a harisnya és a nyakkendő viselésétől.

uno.hu

(2007.06.19. 09:40)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra