Vita az abortuszról

Február 11-én Portugáliában kilenc éven belül másodszor döntöttek népszavazáson a terhességmegszakítás büntethetőségének enyhítéséről. Az 1984-ben meghozott és jelenleg is hatályos törvények értelmében az anya három, az orvos kettőtől nyolc évig terjedő börtönbüntetésre számíthat a titokban elvégzett megszakításért. Abortuszra legálisan csak nemi erőszak, vérfertőzés, az anya veszélyeztetettsége, illetve súlyos magzati rendellenesség esetén kerülhet sor. A több mint tízmillió lakosú Portugália katolikus ország és azért ellenzi a terhesség megszakítását, mert vallásának alaptétele szerint az élet a fogantatással kezdődik. A katolikus egyház nemzetközi kampányt is folytatott a nem mellett. Az enyhítéspártiak azzal érvelnek, hogy a várható büntetés ellenére becslések szerint így is évi 20-40 ezer abortuszt végeznek titokban, több mint tízezret pedig Spanyolországban, ahová a törvények elől utaznak a gyermeküket elvetők. Az előrejelzések szerint csaknem 8,5 millió szavazópolgár 51-59 százaléka enyhítené a jelenlegi szabályozást, 33-41 százalékuk pedig megtartaná vagy szigorítaná.

Tagállamonként változó szabályozási keretek között az Európai Unió 17 országa Franciaországtól Romániáig engedélyezi az abortuszt, ha a szülő ezt kéri. Nagy-Britanniában, Finnországban, Luxemburgban és Cipruson csak akkor hajtják végre, ha az anya életét, testi vagy szellemi egészségét őrzik meg, illetve ha ezt gazdasági és társadalmi tényezők is indokolják. Lengyelországban és Spanyolországban e két utóbbi szempontot nem fogadják el hivatkozási alapnak. Írország csak életmentő beavatkozásként járul hozzá a terhességmegszakításhoz. Máltán teljes körű abortusztilalom van érvényben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra