Tényleg a hüvelyi szülés a legjobb?

Amikor a szülésről van szó, az emberek többsége úgy véli, a hagyományos, hüvelyi szülés az ideális, hiszen az emberek már az idők kezdetétől így jönnek a világra. Pedig a hüvelyi szülés olyan kockázatokat hordoz magában, mint a gátszakadás, az intenzív vérzés vagy az inkontinencia és a baba is könnyen megsérülhet közben.

Ennek ellenére a nőket a terhességet megelőzően többnyire a császármetszés veszélyeiről tájékoztatják csak. Az angliai Royal College of Obstetricians and Gynaecologist szakértői ezen szeretnének változtatni, azzal, hogy nyílt beszélgetéseket kezdeményeznek a gyerekszülésről.

A dolog apropója egy 2015-ös perben hozott ítélet, miszerint a Lanarkshire Health Board hibázott, mikor nem figyelmeztette a felperes anyát a hüvelyi szülés veszélyeiről. A per azért indult, mert a gyermek agysérülést szenvedett, mivel szülés közben a válla beakadt és túl sokáig nem jutott oxigénhez. Ez az eset elkerülhető lett volna, ha császármetszést hajtanak végre az orvosok.

Valóban a hüvelyi szülés a legjobb?

A fejlett országokban mind a császármetszés mind a hüvelyi szülés alapvetően biztonságosnak számít, de mindkettőnek megvannak a kockázatai. Mégis mind az orvosok, mind a nők maguk is a hüvelyi szülést preferálják, azt tartják természetesnek. Az Egyesült Királyságban például a nők 95 százaléka gondolja úgy, hogy a természetes módon szeretne szülni.

A statisztikák viszont azt mutatják, hogy csak 75 százalékuknak sikerül valóban hüvelyi úton szülnie, 20-21 százaléknál kénytelenek az orvosok császármetszést alkalmazni a mama és a baba életének megmentése érdekében. Ráadásul a hüvelyi szülésnél gyakoriak a komplikációk: 8 százaléknál fordul elő szülést követő vérzés, és 40 százalékuknál következik be különböző súlyosságú gátszakadás, ebből 5-6 százalék nagyon komoly sérülés. A szakértők azt is hozzáteszik, az elhúzódó vajúdás után gyakoribb a nőknél a szülés utáni depresszió és a következő gyermek születése előtt komoly problémákat okozhat a szorongás.

Az elmúlt két évtizedben világszerte emelkedett a császármetszések száma, Magyarországon is jellemző ez a tendencia, a babák 39 százaléka így jön a világra. Egyebek mellett azért, mert később vállalnak gyermeket a nők, nagyobbak az újszülöttek, túlsúlyosabbak az anyák, és sok párnak csak orvosi segítséggel születhet babája. Részletek!

Összességében, az első szülés csak a nők felénél problémamentes hüvelyi szülés. Ennek a ténynek az ismeretében a császármetszés elgondolkodtató alternatívának tűnik. Igaz, ez sem minden kockázat nélküli, a has felvágása a következő terhességet sokkal veszélyesebbé teszi, mivel hatással lehet a placenta fejlődésére. Ráadásul a császármetszéssel született gyerekek esetében jelentősen nagyobb az asztma kialakulásának esélye.

Az szakértők mindenesetre úgy vélik, hogy amíg nem informálják megfelelően a nőket a kockázatokról, azzal befolyásolják őket a döntéshozatalban. Forrás: dailymail.co.uk

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra