Rájöttek a női test egyik legnagyobb rejtélyére

Ausztrál kutatók úgy tűnik, rájöttek az emberi természet egyik legnagyobb rejtélyére, arra, hogy 40 hétnyi terhesség után mi az, aminek hatására megindul a szülés.

Shaun Brennecke, a Melbourne Egyetem munkatársa elmondta, hogy az esemény hátterében egy bizonyos fehérje áll, amit a szervezet akkor kezd el termelni, amikor elérkezettnek látja az időt arra, hogy a gyermek világra jöjjön. Ez a fehérje felszabadít egy "biztonsági kapcsolót", amely összehúzódásra készteti a méhet.

A Nature Communications című lapban közzétett tanulmányból az is kiderül, hogy a túlsúlyos nők szervezet nem termel eleget ebből a fehérjéből, ezért fordulhat elő, hogy esetükben gyakran kell császármetszéssel világra segíteni a gyermeket .

Amint azt Helena Parkington, a Monash Egyetem professzora kifejtette, az új felfedezés azért nagy jelentőségű, mert így lehetőség nyílhat egy olyan gyógyszer kifejlesztésére, amellyel pont ezeket a túlsúlyos, illetve kórosan elhízott nőket tudják hozzásegíteni a természetes szüléshez, másoknál viszont megelőzhetik az esetleges koraszülést .

Nagy-Britanniában kampányt indítottak annak érdekében , hogy a kismamák nyugodtabban és lassabban fogyjanak le a szülés után. Az a cél, hogy az anyák ne szorongjanak, az újszülöttre figyeljenek és ne a felszedett kilókra. A negatív testkép-attitűdöt a gyermek is örökölheti, különösen a lányok.

Felhívják a figyelmet arra is, hogy nagy hiba a terhesség alatt szigorúan fogyókúrázni, csak hogy kevesebbet kelljen fogyni, a szülés után. Szerintük a kismamák igenis kényeztessék magukat a terhesség alatt, és ha megszületett a baba, vele foglalkozzanak, ne a felesleges kilókkal. A szülés után a fogyásnál ugyanis sokkal fontosabb, hogy a baba és a mama megismerje egymást, megtalálja a közös ritmust.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra